2024. március 29. péntek

XXII. Kevi Juhászfesztivál

Vissza

A XXII. Kevi Juhászfesztivál 2022. május 13-15. között került megrendezésre.

Hosszú évek kényszerű kihagyása után ismét: Juhászfesztivál volt Túrkevén május 13-15. között.
A három napos rendezvénysorozat már 13-án pénteken este 8-kor elkezdődött egy bemelegítő Animal Cannibals koncerttel, majd hajnalig tartó discóval
Dj. Robbyval a Ligetben. Másnap, május 14-én szombaton egyszerre 5 helyszínen is zajlottak az események. A városházán és a művelődési
házban szakmai találkozók kezdődtek, Túrkeve két színpadán pedig reggeltől késő estig élvezhették programjainkat.

A Petőfi téri főszinpadon deszkaszaggató pazar néptáncelőadások láthattak, hangulatos perceket hallhattak a túrkevei  Chorda kórussal és
az Ahhozképest zenekarral, délben ízletes magyarnóta fogások szerepeltek az étlapon Farkas Rozikával és barátaival, délután emlékezetes betyár
esküvő a hagyományőrző kelevézekkel. Este a Nemzeti Színház produkciójával érkezett Ferenczi György és a Rackajam Betyárjáték
előadása.
Majd hajnalig tartó Juhászbál vette kezdetét az F. Tóth trióval.
A Liget téren a kisebbeket szórakoztattuk, számtalan játék között  gólyalábas gyermekprogramokkal és Vitéz Lászlóval vártuk a gyerkőcöket.
Két napon keresztül népi játszóház és vidámpark is várta a gyerekeket.
Szombaton délután a Tessedik Tánegyüttessel és a Talléros együttessel táncház vette kezdetét  a ligetben.
Harmadik helyszínünk pedig a népi udvar, ahol  különleges ősi mesterségek és ételek bemutatóiig, kóstolásáig  terjedt az élmények
széles skálája.
Természetesen ismét megrendeztük a túrkevei birkapörkölt valamint kunsági ételek versenyét és díjaztuk a legszebb terítéket is.
A színpadok mellett állandó programként juhnyíró-, és terelőkutya bemutató, kecskefogat, állatsimogató, lovagoltatás várta kedves
vendégeinket.
Az eseményről  a közszolgálati Dankó rádió szombaton délután kettőtől
ötig élő, egyenes adásban  kívánságműsort közvetített Túrkevéről a városi könyvtár előtt.
Vasárnap este a nagyszínpadon fellépett a Hooligans!!
Közösség, hagyomány,  érték és élmény - Túrkevén

KÖSZÖNKJÜK A TÁMOGATÁSOKAT!

- Takarékbank Zrt

- Motherson Group

- Hollósi Imre

- Kevi Fémtömegcikk Kft

- Lisznyai Kft

- Vad István

- Ábrahám Károly

- Agrokeve Kft

- Búzavirág Kft

- Debreczeni Péter

- Eliason Mária

- Ferinvestment Kft

- Kevetáp Kft

- Kevevill Kft

- Kevi Növény Kft

- Simon Péter

- Simon Zoltán

- TAG Services Kft

- Tóth István

- Kelemen Tamás

- Tofi

- Elegant Keve Kft

- Sebestyén Sándor

- Kovács Károly

- Berettyóvölgyi Kft

- Juh és Kecsketenyésztők Szövetsége

- Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat

- Kun-Metalokála Kft

- Kiss-Simon Edit és családja

- Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatósága és dolgozói

- a rendezők munkáját segítő önkéntesek

- a Népi Udvarban bemutatót tartó önkéntesek

- Túrkevei Önkéntes Mentő és Tűzoltó Egyesület

Rövid összefoglaló a XXII. KEVI JUHÁSZFESZTIVÁLRÓL, köszönjük Vad Péternek a kisfilmet.

http://mutedesign.hu/

A háromnapos rendezvényről készült képeket az alábbi linken tekinthetik meg:

https://new.turkeve.hu/rovat/varosi-rendezvenyek/42/

Polgármesteri beszámolók

Polgármesteri beszámolók
Tisztelt Túrkevei Lótartók!
Tisztelt Túrkevei Lótartók!
2024. február 27.
Dr. Bodó Péter hatósági állatorvos mai napon tájékoztatott, hogy városunkban egy retrovírus...
ÚTLEZÁRÁSOK TÚRKEVÉN
Polgármesteri beszámolók
2024. február 25.
Dühítő, bosszantó, elkeserítő
Polgármesteri beszámolók
2024. február 23.
Az MSZP túrkevei szervezetének képviselői látogattak meg
Polgármesteri beszámolók
2024. február 22.
Polgármesteri beszámolók
Egyeztetés közétkeztetés ügyében
Egyeztetés közétkeztetés ügyében
2024. február 26.
Az elmúlt időszakban néhány alkalommal tudomásomra jutott, hogy panasz van a közétkeztetés...
2024-ben is Túrkeve Magyarország bagolyfővárosa
Polgármesteri beszámolók
2024. február 20.
BILIÁRDVERSENY
Polgármesteri beszámolók
2024. február 19.
XVI. NEMZETKÖZI KEVI BÖLLÉRTALÁLKOZÓ
Polgármesteri beszámolók
2024. február 17.

Városunk szolgáltatásai

Az ikonok közül válassza ki a kívánt kategóriát és kattintás után megjelenik a térképen a pontos helye az adott szolgáltatásnak. A térképen megjelenő ikonra kattintva megtalálja a szolgáltatás részletes információit.

Kapcsolat

Amennyiben felkeltettük érdeklődését és további részletes információra van szüksége valamelyik szolgáltatásukkal kapcsolatban, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi üzenetküldő segítségével és munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.

Túrkeve Városi Önkormányzat elérhetőségei:

Üzenet

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.