“Nem igazán jellemző, hogy a múzeumok fejlesztésére törekednének mostanság az önkormányzatok…” - mondta ezt nekem a Kulturális és Innovációs Minisztérium múzeumokért felelős főosztályának vezetője, Dr. Szende László, mikor ott jártam nála nemrég, és beavattam azon tervünkbe, hogy nagyon szeretném, ha a Finta Múzeum tárlatai bővülhetnének.
Többféle forgatókönyvet felvetettem, részben magángyűjteményekre alapított kiállítási felületet, részben a volt szocialista érába tartozó amolyan retro kiállítás lehetőségét, emellett a néprajzi tájgyűjteményünk bővítését. Mindezen javaslatok alapja az volt, hogy nem minden nap adatik meg, hogy a múzeumunk csaknem közvetlen szomszédságában olyan eladó ingatlan legyen, amely erre a célra alkalmas lenne. Túrkeve város önkormányzata valamikor életveszélyessé nyilvánította és értékesítette az egykori Bajcsy-Zsilinszky úti óvodát. Az új tulajdonosa lakóházat szeretett volna ott megvalósítani, ezért elkezdett kisebb felújításokat, de be már nem fejezhette sajnálatosan korai halála miatt. Örököse az ingatlan értékesítése mellett döntött, és jó ideig ment a tanakodás a képviselő-testület részéről is szabad-e belevágni a városnak ilyen jellegű fejlesztésbe, de győzött ismét az előremutató, optimista fejlesztésigény.
A múzeumi integrációt követően egyértelművé vált, hogy csak úgy van értelme bármit is kezdeni, ha az a múzeum épülését, bővülését, fejlődését szolgálja az integráció is. Éppen ebből kifolyólag a testület meglehetősen szűkösebb pénzügyi keretek között is kihasított annyit a 2025-ös költségvetésből, hogy az év végén, mikor már tisztábban látszódtak a megmaradó forrásaink, megvásárolta városunk részére az egykori óvodát, kifejezetten abból a célból, hogy itt a jövőben múzeumot bővítsen.
Sajnos nem számolhatok be arról, hogy ez egy közeli, rövidtávú terv lenne, amely hamarosan megvalósulhat. Nem látjuk még a forrást, hogy hogyan fogjuk maradéktalanul felújítani ezt az épületet, és nem látjuk még azt sem, hogy hogyan fogjuk az udvarát alkalmassá tenni mondjuk retró motorok vagy gépjárművek, vagy mezőgazdasági gépek fogadására, hogy itt bemutatót tarthassunk. Az sem világos, hogy múzeumunk szakmai vezetésének lesz-e teljesen eltérő koncepciója a képviselő-testület javaslataitól, de azt biztosan látjuk, hogy egy meglehetősen kézenfekvő és praktikus döntés volt az, hogy a múzeumunk csaknem közvetlen szomszédságában egy olyan ingatlant szereztünk be, amely megnyitja a lehetőséget annak, hogy a múzeum bővítésének terveit megkezdjük.
Ez a 2026-os év nehéz pénzügyi év lesz, és több olyan fejlesztés áll előttünk, amely az önkormányzat saját forrásait igényeli. Ambiciózus terveink vannak ugye a Makovecz híd kivitelezésére, az Oroszlán Vendéglő felújítására, strandfejlesztésre, már zajlik a recski úttörőtáborunk egy átfogó felújítása, hozzákezdünk a volt Széchenyi úti iskola, jelenlegi Szociális Szolgáltató Központ részben pályázati forrásokból történő felújítására, tehát több olyan pályázati kötelezettségünk van, amely önerőt igényel. Éppen ebből kifolyólag nagy eséllyel 2026-ban nem kezdhetünk hozzá az átfogó felújítását ennek a Bajcsy-Zsilinszky úti ingatlannak, de nagyon bízok benne, hogy még ebben a ciklusban megtörténnek az első lépések annak érdekében, hogy a Finta Múzeum érdemben bővülni tudjon itt.
Érdemes megemlíteni, hogy az ingatlan megvásárlása persze az első lépés volt ahhoz, hogy külső forrásokat keressünk ezen fejlesztési törekvésekre, amelyeknek irányai jelentősen növelhetik a kulturális turizmus területén a Finta Múzeum szerepét a következő időszakban városunkban. Azt szeretnénk, ha érdemi turisztikai vonzerővé nőné ki magát a Finta Múzeum, és a jelenlegi, részben múzeumpedagógiai, részben helytörténeti, honismereti célokat szolgáló tevékenységei, és a Finta testvérek hagyatékát őrző és bemutató törekvései mellett az időszaki kiállításokon túl is diverzifikálni és jelentősen bővíteni lehetne a kiállító felületet, hogy minél többeket vonzzon a múzeum megtekintésének lehetősége a jövőben. Szóval, egy több évre előre mutató, középtávú tervhez kezdtünk hozzá, amelynek ez az ingatlanbeszerzés az első lépcsője volt.
Azt hiszem, viszonylag kedvező áron jutottunk hozzá az ingatlanhoz, ugyanakkor meglehetősen sokba fog kerülni, mire eléri azt a formáját, ahogy elképzeltük. Addig is, hátha van olyan, aki örül velünk ennek, hiszen továbbra is úgy tekintek a városra, mint egy részvénytársaságra, ahol mindenki részvényes, és így az legalább bizonyos, hogy ezzel a beszerzéssel valamennyiünk tulajdona gyarapodott, és a múzeumunk részére pedig érdemi perspektívát teremtettünk a vásárlással. Lesz vele munka bőven, de a munkától meg nem ijedünk meg, szóval, újból kerestünk valamit, ami álmokat ad egy fejleszthető területen.
További képek ITT!
Az ikonok közül válassza ki a kívánt kategóriát és kattintás után megjelenik a térképen a pontos helye az adott szolgáltatásnak. A térképen megjelenő ikonra kattintva megtalálja a szolgáltatás részletes információit.
Amennyiben felkeltettük érdeklődését és további részletes információra van szüksége valamelyik szolgáltatásukkal kapcsolatban, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi üzenetküldő segítségével és munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.