2023. december 09. szombat

Lengyel testvérvárosunknál jártunk, Porabkán

Vissza

 

 

Lengyel testvérvárosunkhoz látogattunk, Porabka településre.

Túrkeve testvérvárosi kapcsolatot létesített a dél- kelet-lengyelországi, Krakkó közeli, Porabka településsel 2004-ben, ennek létrejöttét Szurcsik Istvánnak köszönhetjük, volt önkormányzati képviselőnek, aki hosszú éveken át fontos szerepet vállalt lengyel barátainkkal való kapcsolat megőrzésében. Köszönjük!

A XXII. Kevi Juhászfesztiválon a pandémia miatt pár év kihagyás után örömmel fogadta testvérvárosunk a meghívást. A lengyel delegáció pénteken délután érkezett és hétfőn reggel indultak vissza. Porabka hagyományőrző műsora a Porąbczanie népzenei együttes kíséretében, szombaton a megnyitó után következett. Köszönjük a színvonalas műsort.

2022. június 11-12. között került megrendezésre a „Porabkai Napok”, amelyre mi is meghívást kaptunk.

Pénteken érkezett meg csapatunk Ketyre a szállásra, ahol már nagy örömmel vártak minket.

Közös vacsora mellett kellemesen beszélgettünk, segítőkész tolmácsunknak, Horgos Beátának köszönhetően. Szombaton nagyon lelkes idegenvezetőknek, Adamnak köszönhetően nagyon sok mindent megtudtunk testvérvárosunk és a környező települések múltjáról. Zakopanéban felvonóval utaztuk 2000 m magasra Kasprowy Wierchbe. Csodálatos élményben volt részünk, köszönjük.

Visszatérve vacsora után már mentünk is a porabkai stadionba, ahol finom ételekkel és szuper hangulattal vártak minket lengyel barátaink. Vasárnap délelőtti programunk egy gyönyörű hajókirándulás a Zywieckie tavon. Ebéd után lelkes segítőnk, akikre minden túrkevei rendezvényen számíthatunk, már utaztak is a porabkai stadionba, ahol túrkevei standunkat rendezték be, dekorálták.

A Korda Vince Alapfokú Művészeti Iskola néptánc és társastánc tanszakának tanulóinak fellépése 18 óra után kezdődött, nagyon büszkék voltunk rájuk, gyönyörű színvonalas műsort láthattunk. A képek magukért beszélnek.

A fellépés után Porabka polgármestere, Pawel Zemanek köszöntötte delegációnkat, Kántorné Bíró Emília alpolgármester asszony, Kántor Lajos és Tóth Lajos képviselőkkel együtt köszöntötték testvérvárosunkat és megköszönték a meghívást, közösen elmondtuk Beátának köszönhetően a közönségnek

„Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki.”

(„Lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát”) idézetet, amelyet hatalmas taps követett.

A rendezvény látványos Lézershowval zárult. Hétfő reggel elbúcsúztunk barátainktól, nagyon szép ajándékokat kaptunk.

Felejthetetlen napokat töltöttünk Porabkán, Lengyelország lenyűgözött mindenkit, gyönyörű tájakon utaztunk keresztül.

Köszönjük szépen, csodálatos élményekkel gazdagodtunk, reméljük mindenki jól érezte magát.

Galéria:

Polgármesteri beszámolók

Polgármesteri beszámolók
Beszámolók a munkámról honlapunkon
Beszámolók a munkámról honlapunkon
2023. november 08.
Nagyon sokan nem tudják, hogy természetesen a polgármesternek is van főnöke, fölötte is...
Herman Ottó téri oszlopok ügye megoldódott!
Polgármesteri beszámolók
2023. november 06.
AZ ÜGY MEGOLDÓDOTT
Polgármesteri beszámolók
2023. november 05.
Polgármesteri beszámolók
Szociális és gyermekvédelmi alapfeladatok ellátása Túrkevén – egy új intézmény, egy új vezető
Szociális és gyermekvédelmi alapfeladatok ellátása Túrkevén – egy új intézmény, egy új vezető
2023. november 07.
A 2019-2024-es önkormányzati ciklus azt hiszem számos területen hozott érdemi változást a város...
DARUVONULÁS
Polgármesteri beszámolók
2023. november 03.
Fejlődő demokratikus érték a választói érdeklődés
Polgármesteri beszámolók
2023. október 30.
Köszönetnyilvánítás rendhagyó irodalomóra megszervezéséért
Polgármesteri beszámolók
2023. október 29.

Városunk szolgáltatásai

Az ikonok közül válassza ki a kívánt kategóriát és kattintás után megjelenik a térképen a pontos helye az adott szolgáltatásnak. A térképen megjelenő ikonra kattintva megtalálja a szolgáltatás részletes információit.

Kapcsolat

Amennyiben felkeltettük érdeklődését és további részletes információra van szüksége valamelyik szolgáltatásukkal kapcsolatban, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi üzenetküldő segítségével és munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.

Túrkeve Városi Önkormányzat elérhetőségei:

Üzenet

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.