2023. szeptember 28. csütörtök

Kevi Rocktóber-2021. október 23.

Vissza

Kevi Rocktóber-„Forr ????????A ????????Dalom”

Kevi Rocktóber-2021. október 23. ????????

A Madarász Károly Művelődési Házban szombaton délután 16 órától kezdődött a „Kevi Rocktóber” keretében a „Forr ????????A ????????Dalom”című rendezvény.

Havancsák Gyula népszerű grafikusművész, illusztrátor kiállításával kezdődött a program, közel 50 képet tekinthettek meg az érdeklődők.

A kiállításmegnyitó után Kun Zsuzsa tanárnő, az est házigazdája beszélgetett Havancsák Gyulával, Pallagi Lászlóval és Szíjártó Zsolttal.

A beszélgetés során Zsolt a Stoppos a galaxisban c. CD-jéről játszotta el egyik szerzeményét, majd ezután zenei vetélkedő következett Pallagi László vezetésével.

A nagyteremben kezdetét vette a rockbuli, elsőnek a Gitt1let lépett fel, majd következett a „&X“ Hendrix Tribute Band, majd végezetül a karcagi TBC zárta a rendezvényt.

Köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttek a programra, külön köszönet Alapi Istvánnak, hogy megtisztelt minket jelenlétével.

Akik, valamilyen módon nem tudtak eljönni a kiállításra, hogy megtekintsék Havancsák Gyula alkotásait, azok 2021. november 25-ig még megtehetik, nyitvatartási időben a Művelődési Házban.

Jó hír, hogy a kiállított képek megvásárolhatóak, érdeklődni a helyszínen lehet a képek iránt!

Polgármesteri beszámolók

Polgármesteri beszámolók
Hol éri el a földet a szivárvány?
Hol éri el a földet a szivárvány?
2023. szeptember 24.
Ha kell, majd holnap már közügyekkel foglalkozunk, de ma estére még 3 fotót kiteszek, hátha van...
KÜLÖNÖS FOGÁS
Polgármesteri beszámolók
2023. szeptember 22.
KITÜNTETÉSEK PÓTLÁSA
Polgármesteri beszámolók
2023. szeptember 21.
Polgármesteri beszámolók
A lányok megint megcsinálták.
A lányok megint megcsinálták.
2023. szeptember 23.
Sokféleképpen lehet jó egy város sportélete. Nyilván jó, ha olimpikonokat nevelünk, nyilván jó,...
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közfoglalkoztatási Napon jártunk
Polgármesteri beszámolók
2023. szeptember 19.
Recski tábor, zárt ülés, ajándékozás
Polgármesteri beszámolók
2023. szeptember 18.
Városi köszöntések
Polgármesteri beszámolók
2023. szeptember 15.

Városunk szolgáltatásai

Az ikonok közül válassza ki a kívánt kategóriát és kattintás után megjelenik a térképen a pontos helye az adott szolgáltatásnak. A térképen megjelenő ikonra kattintva megtalálja a szolgáltatás részletes információit.

Kapcsolat

Amennyiben felkeltettük érdeklődését és további részletes információra van szüksége valamelyik szolgáltatásukkal kapcsolatban, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi üzenetküldő segítségével és munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.

Túrkeve Városi Önkormányzat elérhetőségei:

Üzenet

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.