2026. október 17. szombat

Civil kapcsolatok határok nélkül – sikeresen zárult a túrkevei önkormányzat testvérvárosi programja Porabkában

Vissza

A Túrkeve Városi Önkormányzat szervezésében, a Wacław Felczak Alapítvány támogatásával valósult meg 2025. október 22–26. között a „Civil kávéház – Jó gyakorlatok cseréje civil szervezetek között” című nemzetközi projekt, melynek célja a túrkevei és porabkai civil közösségek közötti együttműködés elmélyítése volt.

A program idén különleges útvonalon valósult meg: a 21 fős túrkevei csoport első állomása a Góry Stołowe Nemzeti Parkban található Errant Rocks sziklalabirintus volt, ahol a résztvevők egy természetközeli, inspiráló túrán vettek részt. Ezt követően a csapat Boroszlóba (Wrocław) utazott, ahol városnéző programokon keresztül ismerkedtek meg a város történelmével, kulturális örökségével és közösségi életével. Itt egy, Boroszlóban élő magyar egyetemista kísérte a csapatot. A gazdag élményekkel teli látogatás után a résztvevők Porabka felé vették az irányt, ahol a testvérvárosi civil közösség tartalmas, élményekkel teli két napot biztosított számukra.

Porabkába érkezve különleges meglepetés várta a vendégeket: vendéglátóink a magyarországi csapat tiszteletére a nemrégiben átadott, a Soła-folyó felett ívelő acél ívhidat Magyarország nemzeti színeivel – piros-fehér-zöldre – világították meg. A hűvös esti fények, a híd elegáns vonalvezetése és a folyó tükröződése varázslatos hangulatot teremtett, amely kiváló nyitánya volt az elkövetkező közös napoknak.

Másnap reggel a helyi szervezők, civil kísérőink a csapat szállásához érkeztek, és közösen indultak el a Kobiernice községben található klasszicista kúriához, amely nemcsak a régió egyik történelmi ékköve, hanem a közelmúltban fontos fordulóponthoz is érkezett. Az 1800-as évek elején épült kúria egykor a neves Czecz de Lindenwald család birtokában volt, majd a második világháború után államosították, és hosszú évtizedekig rendezetlen jogi helyzet jellemezte. A több mint harminc éve húzódó tulajdonjogi vitát 2025 nyarán zárták le, amikor Gmina Porąbka önkormányzata megvásárolta az épületet és a hozzá tartozó parkot az örökösöktől, mintegy 2 millió zloty értékben.

A kúria így végre ismét közösségi funkciót tölthet be, és az önkormányzat kifejezett célja, hogy a felújítási és hasznosítási folyamatba a helyi civil szervezeteket is aktívan bevonja. A történelmi épület kiváló helyszínt biztosíthat kulturális rendezvényeknek, közösségi eseményeknek, műhelyeknek és kiállításoknak – így nemcsak múltja miatt értékes, hanem jövője miatt is jelentős. A porabkai partnerek ezt a folyamatot, mint jó gyakorlatot mutatták be a túrkeveieknek, hangsúlyozva, hogy a közösségi terek hogyan válhatnak a civil együttműködés motorjává.

A résztvevők egy tartalmas délelőttöt tölthettek el a kúria hangulatos parkjában és az azt körülölelő erdőben – a napos, őszi idő különösen kedvezett a kötetlen beszélgetéseknek, kapcsolatépítésnek. A program következő állomása a közeli Góra Żar volt, ahol a résztvevők libegővel jutottak fel a hegy tetejére, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílt a Międzybrodzkie-víztározóra. A hegyi panorámát közös ebéd követte, majd délután egy beszélgetőkör keretében osztották meg egymással tapasztalataikat a civil együttműködés lehetőségeiről.

Este a túrkevei csapat viszonozta a vendéglátást: meghívták a porabkai partnereket egy baráti vacsorára, ahol jó hangulatú, kötetlen beszélgetések zárták a napot – nevetéssel, közös emlékekkel és újabb együttműködési ötletekkel.

A program teljes költségvetése 2.756.580 Ft volt, amelyet a Wacław Felczak Alapítvány 1.500.000 Ft összegű támogatása, valamint a résztvevők anyagi hozzájárulása tett lehetővé.

A résztvevők és szervezők egyöntetű véleménye szerint a projekt sikeresen teljesítette célkitűzéseit, és újabb lendületet adott a két város közötti közösségi együttműködésnek.

Köszönjük a Wacław Felczak Alapítvány támogatását!

 

       

  

  

  

  

 

 

  

  

Polgármesteri beszámolók

Polgármesteri beszámolók
Téli városképek
Téli városképek
2026. január 29.
Egy percem volt délelőtt, hogy kedves kabinetvezetőmtől rákérdezzek: tetszettek-e részére a...
A Finta Múzeum bővítése
Polgármesteri beszámolók
2026. január 27.
"Let's make Túrkeve great again!"
Polgármesteri beszámolók
2026. január 25.
Polgármesteri beszámolók
A puszta télen
A puszta télen
2026. január 28.
Szóval van a kabinetvezetőm, aki egy viszonylag racionális, pragmatikus nő, és hétfőn, mikor...
Makovecz híd látványterv AI segítségével
Polgármesteri beszámolók
2026. január 23.
Javaslatok a téli madáretetéshez
Polgármesteri beszámolók
2026. január 21.

Városunk szolgáltatásai

Az ikonok közül válassza ki a kívánt kategóriát és kattintás után megjelenik a térképen a pontos helye az adott szolgáltatásnak. A térképen megjelenő ikonra kattintva megtalálja a szolgáltatás részletes információit.

Kapcsolat

Amennyiben felkeltettük érdeklődését és további részletes információra van szüksége valamelyik szolgáltatásukkal kapcsolatban, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi üzenetküldő segítségével és munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.

Túrkeve Városi Önkormányzat elérhetőségei:

Üzenet

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.