2024. április 18. csütörtök

Apartman

Vissza

 

ÖSSZEFOGÁS 2020. 05. 28. 20:00
 

Szabadidejüket feláldozva szépítik az apartmanok szobáit Túrkevén

Szabó Lilla Laura LILLA.SZABO@MEDIAWORKS.HU

Példás összefogás nyomán születnek újjá a túrkevei termálfürdő apartmanjai. Egy délutáni beszélgetés alkalmával jött az ötlet, mely szerint egyszerű, mégis látványos megoldásokkal felfrissülhetnek a kis házak.

Jókedvű, izgatott csapat gyűlt össze a takaros házak körül. Jó néhány közös szál fűzi össze a tagjait: egytől egyig helyiek, kreatívak, szorgalmasak és elszántak. Csoportokba rendeződve választottak ki egy-egy épületet, melyben gondos és alapos munkálatokba kezdtek. A sorszámozott szálláshelyek pedig pompás virágneveket kaptak. Levendula, napraforgó, rózsa, de még pitypang és nádas is akad. Herczegh Adél és Gaál Erzsébet már jó ideje törte a fejét a felújítás gondolatán.

 

 

Az önkéntesek hétről hétre újabb házat varázsolnak újjá. Fotónkon a levendula apartmanban összegyűlt lelkes csapat egy része

Fotó: Mészáros János

 

– A polgármester és a fürdő vezetősége elé tártuk az elképzeléseket. Néhány héttel ezelőtt lehetőséget kaptunk a tíz apartman közül az egyik, méghozzá a legrosszabb állapotban lévő felújítására. A régi bútorok és megviselt tárgyak között ülve komoly tervek és elhatározások születtek, melyeket meg is valósítottunk. Hamar híre ment a dolgoknak, egyre több önkéntes segített kétkezi munkával, felajánlásokkal, egyéb támogatással. Természetesen a tűzoltók is bekapcsolódtak a munkába, így viszonylag rövid idő alatt sikerült látványos eredményeket bemutatnunk – mesélte az egyik ötletgazda, Herczegh Adél. A siker önmagáért beszélt, a folytatás nem is volt kérdés. Közben pedig még többen igyekeztek segíteni a felújítást, ki így, ki úgy.

 

F. Nagy Ágnes a pitypang ház egyik kreatív részletét mutatta meg

Fotó: Mészáros János

 

– Volt olyan vállalkozó, aki egy napi munkát ajánlott fel a csapatával, így szépült meg a kültéri, fedett közösségi tér. Kaptunk pénzösszeget, függönyvarrást, faanyagot, de lehetetlen felsorolni mindent és mindenkit. A felújításra szerveződött csapat tagjait a véletlen kovácsolta össze, pompás ötletekkel, igazi csapatként varázsolják szebbé a helyiségeket – mondta. Kiemelte, hogy a házakban igyekeznek minden menthető darabot megszépíteni, kijavítani, hogy minél hatékonyabban gazdálkodhassanak a rendelkezésre álló forrásokból.

 

– Igazi ezermesterek, mindenre találnak megoldást! Remek érzés tapasztalni, hogy milyen sokan vesznek részt ebben. Szó szerint egy hatalmas közösségi összefogássá nőtte ki magát ez az egész. Büszkeséggel, örömmel tölt el, hogy ennyi embernek fontos az apartmanok sorsa – fejtette ki.

 

A napraforgó apartmanban is sok színes ötletet valósítottak meg

Fotó: Mészáros János

https://www.szoljon.hu/kozelet/helyi-kozelet/szabadidejuket-felaldozva-szepitik-az-apartmanok-szobait-turkeven-2397297/

Polgármesteri beszámolók

Polgármesteri beszámolók
Tisztelt Túrkevei Lótartók!
Tisztelt Túrkevei Lótartók!
2024. február 27.
Dr. Bodó Péter hatósági állatorvos mai napon tájékoztatott, hogy városunkban egy retrovírus...
ÚTLEZÁRÁSOK TÚRKEVÉN
Polgármesteri beszámolók
2024. február 25.
Dühítő, bosszantó, elkeserítő
Polgármesteri beszámolók
2024. február 23.
Az MSZP túrkevei szervezetének képviselői látogattak meg
Polgármesteri beszámolók
2024. február 22.
Polgármesteri beszámolók
Egyeztetés közétkeztetés ügyében
Egyeztetés közétkeztetés ügyében
2024. február 26.
Az elmúlt időszakban néhány alkalommal tudomásomra jutott, hogy panasz van a közétkeztetés...
2024-ben is Túrkeve Magyarország bagolyfővárosa
Polgármesteri beszámolók
2024. február 20.
BILIÁRDVERSENY
Polgármesteri beszámolók
2024. február 19.
XVI. NEMZETKÖZI KEVI BÖLLÉRTALÁLKOZÓ
Polgármesteri beszámolók
2024. február 17.

Városunk szolgáltatásai

Az ikonok közül válassza ki a kívánt kategóriát és kattintás után megjelenik a térképen a pontos helye az adott szolgáltatásnak. A térképen megjelenő ikonra kattintva megtalálja a szolgáltatás részletes információit.

Kapcsolat

Amennyiben felkeltettük érdeklődését és további részletes információra van szüksége valamelyik szolgáltatásukkal kapcsolatban, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi üzenetküldő segítségével és munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.

Túrkeve Városi Önkormányzat elérhetőségei:

Üzenet

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.