2023. december 05. kedd

Vízhiánnyal küzdenek, elrendelték a korlátozást Túrkevén

Vissza

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt vezettek be vízkorlátozást Túrkevén, mert kritikus mértékben lecsökkent a városi ivóvízellátás feladatait biztosító kutak vízhozama. A helyzet sajnos azóta sem javult, újra fellépett a vízhiány.

Újra megtörtént. A túrkeveieknek az előző év után idén ismét szembe kell nézniük a problémával, ráadásul éppen egy nagy kánikula közepén:

vízhiány lépett fel a városban.

A lakosság felháborodása érthető, az elmúlt napokban véleményáradat látható a közösségi oldalon az üggyel kapcsolatban. Az okokról, megoldási lehetőségekről a vízszolgáltatótól kértünk állásfoglalást.

Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. illetékese válaszában elsőként rámutatott, hogy a nyári időszakban esetenként előfordulhat ivóvízhiány, azonban a társaság az üzemeltetési lehetőségeken belül mindent megtesz annak érdekében, hogy ennek a kockázatát minimalizálja, az esetlegesen felmerült hiányt kezelje. 

Fontos tudni, hogy a kutak vízhozama a megfelelő üzemeltetés ellenére is idővel csökkenhet. Túrkeve esetében létezik olyan kút, mely átlagosan 50-60 százalékos teljesítménnyel termelt ki ivóvizet. A stabil üzemeltetés érdekében társaságunk új kút fúrását javasolta az önkormányzatnak, szakmai állásfoglalásunkat mellékleve. Ennek kivitelezése és finanszírozása nem a szolgáltató, vagyis társaságunk feladata

– fogalmazott Tulok Mátyás, a TRV Zrt. PR és marketing osztályvezetője.

– Üzemeltetőként egyetértünk az önkormányzattal abban, hogy a víztorony elbontása miatt kialakult víznyomáscsökkenés, puffer-hiány a problémák egyik fő oka, ugyanakkor a tornyot többszöri szakmai ellenvetésünk ellenére bontotta el az önkormányzat. Az új torony felállítása szintén a városvezetés feladata. Természetesen az önkormányzat megbízott tervezője által kidolgozott műszaki megoldásokkal kapcsolatos megkeresés esetén is támogatjuk szakmai észrevételeinkkel a biztonságos vízellátás megvalósítását. Az üzembiztonság fenntartása érdekében szükséges beruházások (beszerzések) szintén önkormányzati hatáskörben történhetnek. Az ellátásbiztonság feltételeinek biztosítása a tulajdonos, azaz az önkormányzat feladata, az ellátásbiztonság fenntartása pedig – a művek teljesítőképességének határáig – az üzemeltető kötelezettsége. Kollégáink a rendelkezésre álló eszközökkel igyekeznek fenntartani az üzembiztonságot a jelenleg kialakult helyzetben is – hangsúlyozta.

A társaság PR és marketing osztályvezetője hozzátette, Túrkeve ivóvíz ellátásának javítása érdekében kiépítették a hálózati szivattyúval való üzemeltetéshez szükséges rendszert. A biztonságos üzemeléshez szükséges tartalék alkatrészeket már beszerezték. Optimalizálták a kutak víztermelését, ezzel is növelve az ellátás biztonságát. 

– A jelenleg üzemelő kutak mellett további kettő állapotfelmérő műszeres vizsgálata is megtörtént, szakvéleményt készítettünk a kitermelhető vízbázis kapacitásának növelése érdekében. Elvégeztük továbbá a vízhálózat diagnosztikai vizsgálatát is, a feltárt hibákat, csőtöréseket kollégáink soron kívül javították. Így a vízhálózat fizikai veszteségét sikerült jelentős mértékben csökkenteni. Az illetékes hatóságokat tájékoztattuk a vízkorlátozás elrendelésének szükségességéről – jelezte, hozzátette: a város ivóvízközmű-rendszerével kapcsolatos szakmai javaslataik összegzését megküldik az önkormányzatnak a szükséges felújítások, beruházások mihamarabbi kivitelezése érdekében.

Az önkormányzat fentiekkel kapcsolatos állásfoglalását annak megérkezése után portálunkon is közzé tesszük.

Forrás: https://www.szoljon.hu/helyi-kozelet/2022/06/vizhiannyal-kuzdenek-elrendeltek-a-korlatozast-turkeven

Polgármesteri beszámolók

Polgármesteri beszámolók
Beszámolók a munkámról honlapunkon
Beszámolók a munkámról honlapunkon
2023. november 08.
Nagyon sokan nem tudják, hogy természetesen a polgármesternek is van főnöke, fölötte is...
Herman Ottó téri oszlopok ügye megoldódott!
Polgármesteri beszámolók
2023. november 06.
AZ ÜGY MEGOLDÓDOTT
Polgármesteri beszámolók
2023. november 05.
Polgármesteri beszámolók
Szociális és gyermekvédelmi alapfeladatok ellátása Túrkevén – egy új intézmény, egy új vezető
Szociális és gyermekvédelmi alapfeladatok ellátása Túrkevén – egy új intézmény, egy új vezető
2023. november 07.
A 2019-2024-es önkormányzati ciklus azt hiszem számos területen hozott érdemi változást a város...
DARUVONULÁS
Polgármesteri beszámolók
2023. november 03.
Fejlődő demokratikus érték a választói érdeklődés
Polgármesteri beszámolók
2023. október 30.
Köszönetnyilvánítás rendhagyó irodalomóra megszervezéséért
Polgármesteri beszámolók
2023. október 29.

Városunk szolgáltatásai

Az ikonok közül válassza ki a kívánt kategóriát és kattintás után megjelenik a térképen a pontos helye az adott szolgáltatásnak. A térképen megjelenő ikonra kattintva megtalálja a szolgáltatás részletes információit.

Kapcsolat

Amennyiben felkeltettük érdeklődését és további részletes információra van szüksége valamelyik szolgáltatásukkal kapcsolatban, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi üzenetküldő segítségével és munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.

Túrkeve Városi Önkormányzat elérhetőségei:

Üzenet

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.