2023. december 09. szombat

Túrkevei Református Templom

Vissza

TÚRKEVEI REFORMÁTUS TEMPLOM

Túrkeve írott múltja több mint hét és fél évszázadra nyúlik vissza, írott források először 1261-ben említik Keveegyháza néven. Egy 1461-es királyi oklevélben már Túrkeve néven szerepel. A protestantizmus Magyarországon, így a Nagykunságban is gyorsan megjelenik, feltételezhető, hogy már az 1530-as években formálódni kezdett a protestáns egyház Túrkevén, bár ezt írásos bizonyíték csak 1586-tól, Czeglédi Nyírő János lelkipásztorságától kezdve támasztja alá. Anyakönyveinkben 1743-ig tudunk visszatekinteni hitvalló őseinkre.

A túrkevei református templom a város egyik legrégebbi épülete. A korábban már meglévő alapokra Kaszap Nagy István lelkészi szolgálata alatt, Csermák Vencel debreceni építőmester vezetésével épült a templom, 1755. december 7-én szentelték fel. A gyülekezet gyarapodása magával hozta az 1845-47 közötti bővítést, így az 52 méter hosszú, 16 méter széles templom a 19. század közepén már 1800 ülőhellyel rendelkezett. A gyönyörű díszítésű barokk stílusban épült torony negyvenkét méter magasba nyúlik, és tizennyolc méter magas kerengőjéről még a szomszédos városokat is láthatjuk. A templom keleti bejáratát klasszicista stílusú oszlopok emelik ki.

Itt épült az egyházmegye első orgonája Komornyik Benedek munkájaként közadakozásból 1835-ben. 1908-ban Cs. Tóth Ferencé és Debreczeni Imréné állíttatta a ma is használatban lévő 930 sípos, 17 regiszteres Angster orgonát, amelyet 2014-ben teljesen restauráltattunk.

1859-ben a már meglévő három harang helyére Hajdú Imre Bochumban készíttetett három acélharangot, ezek augusztus 20-án szólaltak meg először felszentelésük után. A toronyóra 1860-tól mutatja az időt, de harangok kondításával jelzi is. Ma már nem kell naponta a súlyos koloncokat felhúzni az óra működtetéséhez, elektromos szerkezet irányítja, és műholdas beállítás teszi pontossá. 

2021. szeptemberében a református templom felújításának legfontosabb momentumaként ugyanis helyére került az új toronysüveg. Az új építmény faszerkezetét a város jeles ácsmestere, az ötszörös nívódíjas Kovács Sándor készítette, a fedése a szolnoki Holovecz László keze munkáját dicséri, az új vörösréz díszeket pedig a gárdonyi illetőségű Németh Zoltán készítette. 

 

 

Polgármesteri beszámolók

Polgármesteri beszámolók
Beszámolók a munkámról honlapunkon
Beszámolók a munkámról honlapunkon
2023. november 08.
Nagyon sokan nem tudják, hogy természetesen a polgármesternek is van főnöke, fölötte is...
Herman Ottó téri oszlopok ügye megoldódott!
Polgármesteri beszámolók
2023. november 06.
AZ ÜGY MEGOLDÓDOTT
Polgármesteri beszámolók
2023. november 05.
Polgármesteri beszámolók
Szociális és gyermekvédelmi alapfeladatok ellátása Túrkevén – egy új intézmény, egy új vezető
Szociális és gyermekvédelmi alapfeladatok ellátása Túrkevén – egy új intézmény, egy új vezető
2023. november 07.
A 2019-2024-es önkormányzati ciklus azt hiszem számos területen hozott érdemi változást a város...
DARUVONULÁS
Polgármesteri beszámolók
2023. november 03.
Fejlődő demokratikus érték a választói érdeklődés
Polgármesteri beszámolók
2023. október 30.
Köszönetnyilvánítás rendhagyó irodalomóra megszervezéséért
Polgármesteri beszámolók
2023. október 29.

Városunk szolgáltatásai

Az ikonok közül válassza ki a kívánt kategóriát és kattintás után megjelenik a térképen a pontos helye az adott szolgáltatásnak. A térképen megjelenő ikonra kattintva megtalálja a szolgáltatás részletes információit.

Kapcsolat

Amennyiben felkeltettük érdeklődését és további részletes információra van szüksége valamelyik szolgáltatásukkal kapcsolatban, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi üzenetküldő segítségével és munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.

Túrkeve Városi Önkormányzat elérhetőségei:

Üzenet

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.