2024. március 29. péntek

Recski Ifjúsági Táborunk " Pedagógus házában” is megkezdődtek a munkálatok

Vissza

A Mozgássérültek Szolnok Megyei Egyesület túrkevei csoportjának tagjai Sebők Istvánné Erzsike vezetésével úgy döntöttek, hogy bekapcsolódnak a városunkban hetek óta tartó közösségi önkéntes munkálatokba.  A csoport minden tagja lelkesen támogatta Erzsike ötletét, és az első hívó szóra mindannyian csatlakoztak hozzá.

Ötletükkel megkeresték városunk polgármesterét és a fürdő igazgatóját, és megállapodást kötöttek arról, hogy a Recski Ifjúsági Tábor területén található „Pedagógus házat” felújítják, ezért cserébe pedig, a felújításra fordított költségnek megfelelő értékben térítésmentesen üdülhetnek a megállapodásban rögzített feltételek betartása mellett.

  • Az Egyesület és a Gyógyfürdő Kft. által létrejött megállapodás alapján a csoport vállalta, hogy a Túrkeve Város Önkormányzata kizárólagos tulajdonát képező, a Gyógyfürdő Kft. által üzemeltetett Recski Ifjúsági Tábor területén található (50 m2 alapterületű faház + 15m2 előtető) „pedagógus ház” felújítási munkálatait saját erőből, illetve a szakképesítést igénylő részfeladatokat szakemberek bevonásával, a szakma szabályait betartva végzi, ill. végezteti el. A felújítás végső határideje 2020. október 31. A felújítási munkák szakszerű megvalósulását a tulajdonos Önkormányzat ellenőrzi.
  • Az Egyesület vállalta, hogy a rendeltetésszerű használathoz elengedhetetlenül szükséges berendezéseket beépíti az ingatlanba, továbbá az ingatlant felszereli a rendeltetésszerű használatra alkalmas bútorokkal, berendezési tárgyakkal, használati eszközökkel.
  • Az Egyesület tagjai és családtagjai a saját forrásból elvégzett felújítási munkálatok értékében – külön megállapodásban rögzített feltételek szerint, az üzemeltetővel előzetesen egyeztetett időpontokban – az ingatlant térítésmentesen használhatják üdülés céljából.

Az Egyesület két túrkevei vállalkozó, Hollósi Imre és Lisznyai Sándor – az egyesület számára biztosított – nagy értékű felajánlásának köszönhetően, hozzá láthatott a munkálatokhoz, a felújítás gőzerővel folyik!

A ház oldalfalai, belső közfalai Hollósi Imre és segítője által újulnak meg, a szükséges burkolók, csempék, a hozzájuk tartozó ragasztókkal, fugákkal már a helyszínen vannak.  A változás a pedagógus házon napról napra szembe tűnő.

Az Egyesület várja olyan segítőkész emberek segítségét, akik a bútorok szállításában, továbbá villanyszerelési anyagokkal, esetleg kültéri falfestékkel tudnának segíteni, hozzájárulva így a Túrkevei mozgáskorlátozottak, és nyugdíjasok nyaralásához.

Kívánjuk, hogy a túrkevei mozgáskorlátozottak és nyugdíjasok áldozatos munkájuk után, egy szépen felújított, otthonos új „Pedagógus” házban tölthessék el jól megérdemelt pihenésüket.

Polgármesteri beszámolók

Polgármesteri beszámolók
Tisztelt Túrkevei Lótartók!
Tisztelt Túrkevei Lótartók!
2024. február 27.
Dr. Bodó Péter hatósági állatorvos mai napon tájékoztatott, hogy városunkban egy retrovírus...
ÚTLEZÁRÁSOK TÚRKEVÉN
Polgármesteri beszámolók
2024. február 25.
Dühítő, bosszantó, elkeserítő
Polgármesteri beszámolók
2024. február 23.
Az MSZP túrkevei szervezetének képviselői látogattak meg
Polgármesteri beszámolók
2024. február 22.
Polgármesteri beszámolók
Egyeztetés közétkeztetés ügyében
Egyeztetés közétkeztetés ügyében
2024. február 26.
Az elmúlt időszakban néhány alkalommal tudomásomra jutott, hogy panasz van a közétkeztetés...
2024-ben is Túrkeve Magyarország bagolyfővárosa
Polgármesteri beszámolók
2024. február 20.
BILIÁRDVERSENY
Polgármesteri beszámolók
2024. február 19.
XVI. NEMZETKÖZI KEVI BÖLLÉRTALÁLKOZÓ
Polgármesteri beszámolók
2024. február 17.

Városunk szolgáltatásai

Az ikonok közül válassza ki a kívánt kategóriát és kattintás után megjelenik a térképen a pontos helye az adott szolgáltatásnak. A térképen megjelenő ikonra kattintva megtalálja a szolgáltatás részletes információit.

Kapcsolat

Amennyiben felkeltettük érdeklődését és további részletes információra van szüksége valamelyik szolgáltatásukkal kapcsolatban, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi üzenetküldő segítségével és munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.

Túrkeve Városi Önkormányzat elérhetőségei:

Üzenet

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.