2024. április 18. csütörtök

Finta Sándor

Vissza

Szobrász- és éremművész. 1929-ben beválasztották a New York-i Művészeti Akadémia tagjai közé. Az 1930-as években több köztéri alkotását állították fel, amerikai és magyar közéleti személyiségekről, művészekről készített plaketteket. New Yorkban művészeti iskolát alapított, művészeti kritikákat írt.

Finta Sándor (szobrász)

Finta Sándor, Alexander Finta (angolul: Alexander Finta; Túrkeve, 1881. június 12. – Los Angeles, 1958. augusztus 3.) szobrász- és éremművész.

Elemi iskoláit Túrkevén végezte, ezután a család Nagyváradra költözött. A nagy szegénység miatt Sándort nagybátyjához, Finta Miklós csikóshoz adta a család csikósbojtárnak Túrkeve mellé, itt fedezte fel Herman Ottó az értelmes és ügyes Sándor gyereket, ösztöndíjat szerzett neki, hogy tanulhasson. Elvégezte a polgári iskolát, majd a kassai Első Ipariskolában gépésznek tanult, vasúttiszti iskolai képesítést is szerzett. Egy tragikusan végződő családi esemény után a szamosújvári várbörtönbe került , ahol az ekkor már Párizsban élő öccse, Finta Gergely (Zádory Oszkár) hatására fafaragással kezdett foglalkozni, s még szabadulása előtt országos hírnévre tett szert. A börtönből 1913-ban szabadult, Túrkevére költözött, itt megnősült, született egy fia. Részt vett az első világháborúban, ahol megsebesült, de a kórházban sem tétlenkedett, szobrokat faragott.

Jelentős köztéri megbízásokat kapott az első világháború után, szobrai láthatók Nyitrán, Hevesben, Kecskeméten, Csurgón és Budapesten, a Kerepesi temetőben. 1920-ban második feleségével, Kántor Kata iparművésszel Brazíliában telepedett le. Az 1922-ben megrendezett Rio de Janeiró-i világkiállítás szobrász igazgatója volt. Sikert aratott a Rio de Janeiró-ban álló Erő c. monumentális szobra. Állami megbízásra megtervezte II. Péter (Dom Pedro II), az utolsó brazil császár mauzóleumát. Brazíliai tartózkodása alatt megismerkedett az indiánok életével, s ez új témát jelentett művészetében. 1923-ban feleségével New Yorkba költözött. 1925-ben egyik emlékérmével megnyerte a New York-i Author’s Club Walt Whitman pályázatát. Feleségével létrehozta a Finta Stúdiót, rendszeresen kiállítottak New York-i tárlatokon. 1929-ben beválasztották a New York-i Művészeti Akadémia tagjai közé. Az 1930-as években több köztéri alkotását állították fel, amerikai és magyar közéleti személyiségekről, művészekről készített plaketteket. New Yorkban művészeti iskolát alapított, művészeti kritikákat írt. Mint szobrász, hamarosan a legismertebbek egyike lett, pályázatokat nyert és a kint élő magyarság egyik szellemi vezetőjeként élénk közéleti tevékenységet is folytatott. Igen sokat tett annak érdekében, hogy Kováts Mihály ezredes, az amerikai függetlenségi háború hőse, Amerika-szerte ismertté váljon. 1932-ben megjelent a Herdboy of Hungary (=A kisbojtár) című ifjúsági regénye, saját illusztrációival. 1939-ben a Poe Társaság tiszteletbeli tagjává választotta. 1927-ben Hayes kardinálisról készített portréja a New York-i Metropolitan Múzeumban látható.

A második világháború idején feleségével együtt Los Angeles-be költözött, ott alkotott tovább. 1948-ban megkapta a Painters and Sculptors Club (festők és szobrászok klubja) 25 éves fennállására kiadott jubileumi aranyérmet, 1950-ben a Hors Concour kitüntetést. 1956-ban a National Academy of Political Science of America választotta tagjai közé. 1957-ben készített egy emléktáblát, vagy ha úgy tetszik cégtáblát Haraszthy Ágoston és fia tiszteletére, köztudomású, hogy Haraszty Ágoston volt a floridai "tokaji" szőlőtermesztés úttörője. A táblán puttonyos magyar szőlőszedőket és szőlővesszőket ültető amerikaikat ábrázolt Finta, mindezek felett szőlőfürtöt tartó alak. Finta 1958-ban Los Angeles-ben halt meg szívroham következtében. Hagyatékát özvegye küldte haza a magyar állam költségén, végakaratának megfelelően a túrkevei Finta Múzeum őrzi. A túrkevei múzeumot bővíteni kellett a hagyaték elhelyezése céljából, de még így is raktározásra szorul a hagyaték egy része.

Egyéni kiállítások itthon

  • 1962 – Finta Múzeum, Túrkeve
  • 1965 – Szigligeti Színház, Szolnok
  • 1967 – Finta Múzeum, Túrkeve (Finta Gergellyel, állandó kiállítás)
  • 1980 – A Finta-család grafikái, Finta Múzeum, Túrkeve
  • 1980 – Finta Múzeum, Túrkeve (újrarendezett állandó kiállítás)

Válogatott csoportos kiállítások itthon

  • A Százados úti művésztelep 50 éve (1965)
  • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest (1965)

Köztéri művei (válogatás)

  • Kossuth szobor(1915, Kondoros)
  • Hősi emlékmű (1916, Nyitra)
  • Hősi emlékmű (1917, Hatvan) Az 1917-ben felavatott katonát ábrázoló szobor volt az első az országban, amely az első világégés elhunytaira emlékezik
  • Honvédszobor (1918, Pöstyén)
  • Hősi emlékmű (1918, Heves)
  • Hősi emlékmű (1918, Kecskemét)
  • Katona József-emlékmű (1918, Kecskemét)
  • Mérei Adolf síremléke (1918, Farkasréti temető)
  • Petőfi-mellszobor (1930, Cleveland, Közkönyvtár, USA)
  • Whitman-emléktábla (1931, Brooklyn, New York)
  • Kováts Mihály ezredes emléktáblája (1940, New York)
  • Kossuth-emléktábla (1949, Pittsburgh, Sheraton Hotel, USA)
  • Madách-mellszobor (1950, Cleveland)
  • Kossuth-emléktábla (1952, St. Louis, USA)
  • Kossuth-mellszobor (1954, Los Angeles)
  • Kovács Mihály-emléktábla (1955, Charleston, USA).
  • A Forradalmi Karhatalmi Bitottság Emléktáblája (1957), felavatták 1996, Budapest, V. ker.Deák Ferenc u. 16-18

Művek közgyűjteményekben

  • Finta Múzeum, Túrkeve
  • Metropolitan Museum, New York
  • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest.

Kötetei

  • Herdboy Of Hungary (New York - London; Harper, 1932) / A kisbojtár (Budapest; R-Forma Kiadó, 1990)[3]
  • Herdboy of Hungary (New York, 1932.)
  • Big Game Hunters (New York, 1936)
  • The Secret of the Great Monkey (New York, 1938; Budapest, 1942)
  • My Brothers and I (New York, 1940).

 

Polgármesteri beszámolók

Polgármesteri beszámolók
Tisztelt Túrkevei Lótartók!
Tisztelt Túrkevei Lótartók!
2024. február 27.
Dr. Bodó Péter hatósági állatorvos mai napon tájékoztatott, hogy városunkban egy retrovírus...
ÚTLEZÁRÁSOK TÚRKEVÉN
Polgármesteri beszámolók
2024. február 25.
Dühítő, bosszantó, elkeserítő
Polgármesteri beszámolók
2024. február 23.
Az MSZP túrkevei szervezetének képviselői látogattak meg
Polgármesteri beszámolók
2024. február 22.
Polgármesteri beszámolók
Egyeztetés közétkeztetés ügyében
Egyeztetés közétkeztetés ügyében
2024. február 26.
Az elmúlt időszakban néhány alkalommal tudomásomra jutott, hogy panasz van a közétkeztetés...
2024-ben is Túrkeve Magyarország bagolyfővárosa
Polgármesteri beszámolók
2024. február 20.
BILIÁRDVERSENY
Polgármesteri beszámolók
2024. február 19.
XVI. NEMZETKÖZI KEVI BÖLLÉRTALÁLKOZÓ
Polgármesteri beszámolók
2024. február 17.

Városunk szolgáltatásai

Az ikonok közül válassza ki a kívánt kategóriát és kattintás után megjelenik a térképen a pontos helye az adott szolgáltatásnak. A térképen megjelenő ikonra kattintva megtalálja a szolgáltatás részletes információit.

Kapcsolat

Amennyiben felkeltettük érdeklődését és további részletes információra van szüksége valamelyik szolgáltatásukkal kapcsolatban, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi üzenetküldő segítségével és munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.

Túrkeve Városi Önkormányzat elérhetőségei:

Üzenet

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.