2023. december 09. szombat

Egyedi kutatást készítettek a Nagykunságról

Vissza

Hamarosan eljut az összes kis- és nagykunsági iskolába az a Kun képes lexikon, amely a napokban jelent meg. Ennek egyik szerkesztője dr. Nagy Molnár Miklós, a karcagi Györffy István Nagykun Múzeum igazgatója, aki a Nagykunság Kollégium című kötet összeállításában is tevékeny részt vállalt. Ezekről kérdeztük.

– Még a koronavírus-járvány előtti időszakban keresett meg Mészáros Márta, a kiskunfélegyházi múzeum igazgatónője, hogy Lezsák Sándor, a Lakitelki Népfőiskola vezetője, az Országgyűlés alelnöke szeretne készíteni egy lexikont gyerekeknek. A könyv olyan sajátos összefoglaló lett a kunokról, amelyben az elején egy történeti fogalommagyarázat olvasható. A történeti eseménysort követően olyan fogalmak, mint például a kun kötés, de megtalálható a kötetben a kun miatyánk is. A végén a Kiskunság minden települését és a Nagykunság településeit – Karcag, Kisújszállás, Túrkeve, Kunhegyes, Kunmadaras, Kunszentmárton, Mesterszállás, Berekfürdő és Kuncsorba – is megismerheti az olvasó.

A kötetek eljuttatásával pályázatot is hirdet a népfőiskola, a karcagi, valamint a kiskunfélegyházi és a kecskeméti múzeum. 

A megméretésen háromfős, általános és középiskolás diákokból álló csapatok vehetnek részt, az első feladatsort november végén kapják meg – mondta az igazgató. 

A másik kötet, a Nagykunság Kollégium is a Lakitelki Népfőiskola közreműködésével jelent meg. Ott már a 90-es évek óta foglalkoznak a Kárpát-medencei magyar értékek feltárásával konferenciák, összejövetelek és kiadványok formájában, ezzel segítve a külhoni és hazai magyar értékek bővítését. Ennek keretében szervezték meg a Nagykunság Kollégiumot, amely szakmai vezetőjének engem kértek fel – mondja dr. Nagy Molnár Miklós.

– Tavasszal és nyáron egy-egy hétig egy kérdőív alapján helyszíni kutatómunkát végeztek a nagykunsági településeken a népfőiskola által felkért segítők. A vidéki ember szemszögéből tárták fel a helyi értékeket. Mondhatnánk imázsképzőnek is, hiszen sajátos nézőpontból készült, a Nagykunság öt településén, egyfajta pillanatfelvétel arról, hogy a helyi értéktárra építve mit tartanak értéknek a kérdezők.

Forrás itt!

Polgármesteri beszámolók

Polgármesteri beszámolók
Beszámolók a munkámról honlapunkon
Beszámolók a munkámról honlapunkon
2023. november 08.
Nagyon sokan nem tudják, hogy természetesen a polgármesternek is van főnöke, fölötte is...
Herman Ottó téri oszlopok ügye megoldódott!
Polgármesteri beszámolók
2023. november 06.
AZ ÜGY MEGOLDÓDOTT
Polgármesteri beszámolók
2023. november 05.
Polgármesteri beszámolók
Szociális és gyermekvédelmi alapfeladatok ellátása Túrkevén – egy új intézmény, egy új vezető
Szociális és gyermekvédelmi alapfeladatok ellátása Túrkevén – egy új intézmény, egy új vezető
2023. november 07.
A 2019-2024-es önkormányzati ciklus azt hiszem számos területen hozott érdemi változást a város...
DARUVONULÁS
Polgármesteri beszámolók
2023. november 03.
Fejlődő demokratikus érték a választói érdeklődés
Polgármesteri beszámolók
2023. október 30.
Köszönetnyilvánítás rendhagyó irodalomóra megszervezéséért
Polgármesteri beszámolók
2023. október 29.

Városunk szolgáltatásai

Az ikonok közül válassza ki a kívánt kategóriát és kattintás után megjelenik a térképen a pontos helye az adott szolgáltatásnak. A térképen megjelenő ikonra kattintva megtalálja a szolgáltatás részletes információit.

Kapcsolat

Amennyiben felkeltettük érdeklődését és további részletes információra van szüksége valamelyik szolgáltatásukkal kapcsolatban, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi üzenetküldő segítségével és munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.

Túrkeve Városi Önkormányzat elérhetőségei:

Üzenet

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.