2023. szeptember 28. csütörtök

Dr. Nagy Károly

Vissza

Harminchárom évet dolgozott a közszolgálatban. A jogi egyetemet munka mellett végezte el, és 28 évig volt tanácstag Túrkevén. Alapító tagja volt a honismereti szakkörnek, a Városi Önkéntes Tűzoltó Egyesület parancsnoka és a Városi Vöröskereszt elnöke volt. 

Dr. Nagy Károly

 

Harminchárom évet dolgozott a közszolgálatban, három és fél éves kijevi hadifogság után. Kataszteri nyilvántartóként, majd Tiszaburán főjegyzőként tevékenykedett. 1952-től a Megyei Tanácsnál dolgozott, 1954-től, 1984-ig Túrkevén volt VB titkár. Szorgalmas, példamutató egyéniség, szakmaszeretete és becsületessége példaértékű. Munkássága alapján méltó Túrkeve Város Díszpolgára címre.

 

Túrkeve, 1996.

 

Elemi és polgári iskoláit Túrkevén végezte, kereskedelmi ipariskolába járt, majd munka mellett az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen jogot tanult. 

Debrecenben kereskedősegédként dolgozott, majd Kijevben hadifogoly volt. 1950-től Túrkevén tanácsi dolgozó, majd Tiszaburán VB titkár. 1953-tól a Szolnok Megyei Tanácsnál alkalmazott, 1955-től nyugdíjazásáig Túrkevén VB titkár. 

Munkáját kiválóan végezte, a munkaérdemrend minden fokozatát megkapta.
A jogi egyetemet munka mellett végezte el, és 28 évig volt tanácstag Túrkevén. Alapító tagja volt a honismereti szakkörnek, a Városi Önkéntes Tűzoltó Egyesület parancsnoka és a Városi Vöröskereszt elnöke volt. 

Polgármesteri beszámolók

Polgármesteri beszámolók
Hol éri el a földet a szivárvány?
Hol éri el a földet a szivárvány?
2023. szeptember 24.
Ha kell, majd holnap már közügyekkel foglalkozunk, de ma estére még 3 fotót kiteszek, hátha van...
KÜLÖNÖS FOGÁS
Polgármesteri beszámolók
2023. szeptember 22.
KITÜNTETÉSEK PÓTLÁSA
Polgármesteri beszámolók
2023. szeptember 21.
Polgármesteri beszámolók
A lányok megint megcsinálták.
A lányok megint megcsinálták.
2023. szeptember 23.
Sokféleképpen lehet jó egy város sportélete. Nyilván jó, ha olimpikonokat nevelünk, nyilván jó,...
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közfoglalkoztatási Napon jártunk
Polgármesteri beszámolók
2023. szeptember 19.
Recski tábor, zárt ülés, ajándékozás
Polgármesteri beszámolók
2023. szeptember 18.
Városi köszöntések
Polgármesteri beszámolók
2023. szeptember 15.

Városunk szolgáltatásai

Az ikonok közül válassza ki a kívánt kategóriát és kattintás után megjelenik a térképen a pontos helye az adott szolgáltatásnak. A térképen megjelenő ikonra kattintva megtalálja a szolgáltatás részletes információit.

Kapcsolat

Amennyiben felkeltettük érdeklődését és további részletes információra van szüksége valamelyik szolgáltatásukkal kapcsolatban, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi üzenetküldő segítségével és munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.

Túrkeve Városi Önkormányzat elérhetőségei:

Üzenet

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.