Dr. Balogh János (1913-2002) biológus, ökológus, egyetemi tanár, tudományos kutató, a Magyar Tudományos Akadémia Talajzoológiai Kutatócsoportjának megalapítója és vezetője.

Balogh János 1913. február 19-én született, tíz éves koráig anyai nagyszüleinél, a túrkevei református kántorcsaládnál nevelkedett, mint a tizenegy gyermekes nagycsalád legfiatalabb tagja. A negyedik osztály elvégzése után a kitűnően tanuló hadiárvát felvették a budapesti Protestáns Országos Árvaházba, ahonnan a legendás Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumba íratják be. Érettségi után a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának természetrajz-földrajz szakára jelentkezett. Húsz évesen már publikált. Az egyetem elvégzése után 1935-ben bölcsész doktorátust szerzett és megírta az első könyvét A Sashegy pókfaunája címmel, melyben 1930-tól kezdődő 4 évi kutatását írja le és mely könyv azóta is az egyik legfontosabb hivatkozási anyag a kutatók körében. A természetet, mint a nagy összefüggések rendszerét látta, így szükségszerűen az ökológia mellett kötött ki.

1937 és 1946 között a dr. Dudich Endre professzor által vezetett Állatrendszertani és Állatföldrajzi Tanszéken kezdte meg tevékenységét, eleinte mint fizetés nélküli gyakornok majd tanársegéd, később adjunktus. 1944-ben habilitált. Ezután a Magyar Tudományos Akadémián dolgozott, majd 1951-ben tudományos kutatóként visszatért az egyetemre, ahol az MTA Talajzoológiai Tanszékének egyik alapítója. Mindezalatt az egyetem neve többször is megváltozott végül az intézmény neve Eötvös Loránd Tudományegyetem lett.Balogh János 1952-ben elnyerte a biológiai tudomány kandidátusa, majd két évre rá a biológiai tudomány doktora címet. 1965-ben már az MTA levelező tagja, 1966-tól pedig egyetemi tanár. dr. Dudich Endre nyugdíjba menetele után átvette az ELTE Bölcsészkarán az Állatrendszertani tanszék vezetését, mely 1973-ban Állatrendszertani és Ökológiai tanszék néven működött tovább. Balogh János egészen 1987-ig vezette a tanszéket, emellett 1970-től a Talajzoológiai Tanszék kutatócsoportjának vezetője is. 1973-ban az MTA rendes tagja lett. 1984-2002 professzor emeritus. 1985-ben az ELTE díszdoktorává avatta. Az Osztrák Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja lett 1986-ban.

1959-től több rádiós és televíziós sorozat szerzője, tanácsadója. 1963-ban megkapta a Kossuth-díjat és vele az útlevelét is. Az UNESCO-nál 1963-ban megbízást kapott a trópusi talajok kutatására. A kiinduló feladat a még érintetlen kongói őserdő, az ültetvények és a termesztésből kivont, degradált területek talajának zoológiai összehasonlítása volt. Ez az alapfeladat később trópusi őserdők világszinten folyó talajzoológiai kutatásává bővült. Az ezt követő harminc évben 34 trópusi expedíciót vezetett az utolsót 87 évesen. Fő kutatási területe a szavannák és a trópusi őserdők nagyrészt ismeretlen talajfaunája volt Afrikában, majd Dél-Amerikában, elsősorban az Andok és Amazónia területén.