2024. április 19. péntek

Finta Sámuel

Vissza

Bátyjai, Finta Gergely és Finta Sándor hatására kezdett szobrászkodni gyermekkorában. 

Sírkőfaragással foglalkozott, és néhány szobrot is készített.

 

Finta Sámuel
 

1892-ben Nagyváradon született, ahová család az szegényedés elől menekült. Az első tanítómestere István bátyja volt, majd az a Farkas Béla, aki a későbbi 1930-as Lechner Ödön szoborpályázatot megnyerte. 1913-ban a börtönből szabadult Sándor bátyja – a későbbi Alexander Finta – révén megismerkedhetett az akkor huszonegy éves Finta Sámuel a kor neves szobrászával Farkas Bélával, aki éppen Nagyváradon dolgozott. Magával vitte a két Finta fiút Budapestre, az öreg Martinelli, volt százados utcai műtermébe. Még abban az évben elkészült első önálló munkája a Cigányasszony-fej is, melyet a kor egyik legtekintélyesebb műkereskedője vásárolt meg.

Beíratták az Iparművészeti Főiskolára, ahol tanára az a Simay Imre lett, aki még H. Zügelnél tanult.

Fiatalabb bátyja Gergely akkor már évek óta Párizsban dolgozott, így 1913-ban Sámuel is bejáratos lett Rodin műhelyébe. Ekkor készítette el Des Bois, és Rodin árnyképét. Innen Sándor hívta haza. Miután kitört az Első Világháború, hamarosan megkapta a behívó parancsot. Bevonulása napján reggelig dolgozott az életnagyságú Madonnán, amely ma is Kalocsa egyik ékessége.

1915-től a Bajkál melletti Nikolsz-Usszurijszkban volt hadifogoly. A tó kavicsaiból emléktárgyakat, miniatűröket faragott úgy, ahogy bátyja az Atlanti-óceán partján csontokból. Elkészítette Elsa von Hanechen vöröskeresztes megbízott portréját, amelyet a tábor főorvosa álnéven eljuttatott Szentpétervárra, egy képzőművészeti pályázatra, ahol megnyerte a fődíjat. 1918 őszén hazatért. Pesten a Bajza utcában nyitott műtermet és bérelt lakást. Ide érkezett Franciaországból Gergely és a Tanácsköztársaság alatt folytatott tevékenységéért műterméből kilakoltatott Sándor is. Néhány hónapig együtt alkotott a „Triumvirátus”.

A „Triumvirátus” utolsó találkozását követően ismét egyedül alkotott. A szobrászat mellett grafikával és sziluettvágással is foglalkozott. Utóbbit művészi igénnyel végezte, de turisztikailag frekventált helyeken is dolgozott. Két perc alatt képes volt elkészíteni egy-egy árnyképet. Ezzel a technikával készült az „Árnyképes ABC” című kötete is 1922-ben, melynek verseit Rónai Béla írta. 2011-ben az egyik eredeti példányt Robin Zitter juttatta el az Egyesült Államokból a Finta Múzeumba.

Sámuel 1931-en újra kiutazott Párizsba, majd hat hónapra Rómába, de Gergely segítséget kérő levelei visszahozták. 1936-ban második feleségével, Musta Ilonával Túrkevére költözött. Első felesége korán elhunyt.

Először a karcagiak rendeltek nála két szobrot, majd a kunhegyesiek adtak neki munkát. A mezőtúriak kérésére elkészítette Badár Balázs szobrát. Túrkevén elsődleges megélhetési forrása a sírkőfaragás lett, amivel már a nagyváradi években hírnevet szerzett. Többek között Beregszászi Sándor hősi halált halt túrkevei vadászpilóta síremlékét is ő alkotta meg.

1967. április 23-án nyílt meg a Finta-művésztestvérek állandó kiállítása. Finta Sámuel ekkor még élt. A kulturális minisztérium szabályrendelete szerint, csak lezárt életműveket mutathatott be a múzeum, így akkor Finta Sámuel munkái nem kerültek kiállításra. Ebben az időben még aktívan dolgozott. Figyelemre méltó munkák: Szabó Lajos ezredes mellszobra (1957), a Harmónia, a Faun Nimfával (1970), a Petőfi-plakett, a Nevető és a Síró gyerek. Az utolsó évei is termékenyek és művészileg is értékesek voltak: a Bányász, a Kislány Vietnamból, A háború és béke, a Fekvő akt. Mind bizonyítják kifejező erejét, kivételes formakészségét. Zádory Oszkár nem titkolta: hármójuk szobrászvésője közül „Samuét” tartotta legtöbbre, igényesebb munkáit vele faragtatta ki.

Élete utolsó évtizedeiben már saját művészi elképzelései szerint dolgozhatott. 1960-tól különböző tárlatokon szerepelt, első önálló kiállítása mégis nyolcvan éves korában került megrendezésre. Ebben az időszakban készítette róla Pólya Pál az egyetlen filmfelvételt. Késői éveiben munkássága dr. Egri Mária és dr. Losonczi Miklós művészettörténészek figyelmét is felkeltette. Utóbbi nyitotta meg Sámuel utolsó kiállítását 1977 novemberében. 1979. augusztus 8-án hunyt el. A Finta család síremlékét a Harmónia című domborműve díszíti. Alkotásai és dokumentumai – végakarata szerint – a testvéreivel közösen Túrkeve városának tett felajánlásnak megfelelően a Finta Múzeumba kerültek. Az új állandó kiállításban méltó módon jelenik meg Finta Sámuel hagyatéka.

Kiállítások

  • Mérei Adolf sírja Budapesten. Farkasréti temető: 1-1-355/356. Finta Sámuel alkotása.
  • Több kiállítása volt Túrkevén:
  • 1960. április 4-én Mihály István festőművésszel közösen
  • 1972-ben a Művelődési Házban
  • 1977-ben a Táncsics Klubban, melyhez katalógus is készült. A katalógust összeállította és a kiállítást megnyitotta dr. Losonczi Miklós művészettörténész.
  • 1980-ban a Finta Múzeumban két bátyjával közös grafikai kiállítása volt. A kiállítást ismét dr. Losonczi Miklós nyitotta meg, a katalógust is ő készítette el.

Forrás: https://www.fintamuzeum.hu/

  

Polgármesteri beszámolók

Polgármesteri beszámolók
Tisztelt Túrkevei Lótartók!
Tisztelt Túrkevei Lótartók!
2024. február 27.
Dr. Bodó Péter hatósági állatorvos mai napon tájékoztatott, hogy városunkban egy retrovírus...
ÚTLEZÁRÁSOK TÚRKEVÉN
Polgármesteri beszámolók
2024. február 25.
Dühítő, bosszantó, elkeserítő
Polgármesteri beszámolók
2024. február 23.
Az MSZP túrkevei szervezetének képviselői látogattak meg
Polgármesteri beszámolók
2024. február 22.
Polgármesteri beszámolók
Egyeztetés közétkeztetés ügyében
Egyeztetés közétkeztetés ügyében
2024. február 26.
Az elmúlt időszakban néhány alkalommal tudomásomra jutott, hogy panasz van a közétkeztetés...
2024-ben is Túrkeve Magyarország bagolyfővárosa
Polgármesteri beszámolók
2024. február 20.
BILIÁRDVERSENY
Polgármesteri beszámolók
2024. február 19.
XVI. NEMZETKÖZI KEVI BÖLLÉRTALÁLKOZÓ
Polgármesteri beszámolók
2024. február 17.

Városunk szolgáltatásai

Az ikonok közül válassza ki a kívánt kategóriát és kattintás után megjelenik a térképen a pontos helye az adott szolgáltatásnak. A térképen megjelenő ikonra kattintva megtalálja a szolgáltatás részletes információit.

Kapcsolat

Amennyiben felkeltettük érdeklődését és további részletes információra van szüksége valamelyik szolgáltatásukkal kapcsolatban, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi üzenetküldő segítségével és munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.

Túrkeve Városi Önkormányzat elérhetőségei:

Üzenet

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.