Művésznevén Zádory Oszkár, magyar szobrászművész. A magyar szecesszió kevésbé ismert művésze. A nagyváradi kezdő évek után a város 400 koronás ösztöndíjával 1906-ban Párizsba ment, ahol egy ideig Rodin műtermében dolgozott. Ez élete végéig nagy hatással volt művészetére.
Finta Gergely, művésznevén Zádory Oszkár (Túrkeve, 1883. február 22. – Budapest, 1947. február 23.) magyar szobrászművész.
Finta Gergely 1883-ban született, kőfaragó-szobrász tanulóként kezdte meg pályafutását Nagyváradon, majd István öccsével a kassai dóm felújítási munkálatainál dolgoztak. Később a debreceni vasútállomás szobrászati díszítésein munkálkodtak. Miután Gergely visszatért Nagyváradra, portrémegrendelések várták. Bátyja bebörtönzése után felvette a Zádory Oszkár művésznevet, és 1906-ban Párizsba utazott. Itt az általa leginkább tisztelt és nagyra tartott élő mesternél, Rodin-nél akart tanulni, aki alkalmazta műhelyében Zádoryt – ahogyan ő nevezte – a „Magyart”. A művész kedvelt tanítványának rendszeresen juttatott megrendeléseket, melyeknek köszönhetően Finta Gergely hamarosan önálló műtermet bérelt, ahol napjai egyik felében dolgozott. 1908-ban már a párizsi Salon évi tárlatán szerepelt, mint a Francia Művészek Egyesületének tagja. A francia polgári körökben rendszeresen foglalkoztatták portrészobrászként.
Tehetségével, művészi ambíciójával nem ellenkezett a 20. század elején a művészetekre rátelepedő szecesszió ízlés- és formavilága. Nagy kedvvel, fantáziával, lendülettel, és nem utolsó sorban művészi igénnyel alkotta meg a tömeggyártásra alkalmas porcelán és fajansz használati tárgyakat, lakásdíszeket. A szépen fejlődő, sikeres karriert ígérő pályát a világháború törte ketté. Közvetlenül a háború kitörésekor nem internálták, rendőri ellenőrzés alá került, ám a folyamatos zaklatások miatt inkább az internáló tábort választotta. Így került a „fekete kolostorba” Noirmoutierbe. Itt a foglyok között megkülönböztetett helyük volt a művészeknek. Zádory csontokat faragott, német kollégája fát. A tábor udvarán deszkával kerített műtermük volt egészen addig, amíg a táborparancsnokkal heves szóváltásba nem keveredett. Átkerül St. Vaast La Houguebe, egy kazamata rendszerbe, melynek cellái a tengerszint alatt vannak. Tovább faragta csontminiatűrjeit, melyekről a volt rabtársa és barátja Kuncz Aladár a Nyugatban később cikket is írt. Szabadulásuk után első magyarországi kiállítását is ezekből rendezte.
Zádory a háború után, 1919-ben tér haza és Finta Sámuel Bajza utcai műtermében dolgozott. Sándor csatlakozását követően a „Triumvirátus” egy ideig egy műteremben alkotott.
1922-től sokat utazott. Elsősorban a Franciaországban rekedt alkotásait próbálta meg felkutatni, de Erdélyben is megfordult néhányszor. Ott vette feleségül Fejes Margó tanítónőt.
1923-tól rendszeresen kiállított, részt vett a Helikon X. kiállításán, majd 1924-ben a Nemzeti Szalon XLI. csoportos kiállításán.
1925-ben ismét Párizsba költözött. A második párizsi tartózkodás azonban már semmiben sem hasonlított a háború előttihez. A művészi közeg minden tekintetben megváltozott. Végül 1927 nyarán megkerültek az elveszettnek hitt szobrok. A következő évben kiállított a francia művészeti szalon tavaszi tárlatán, megélhetését viszont ekkortól már a fajansz és díszműtárgyak jelenték, melyeket a Compagnie Harva cégnek készített. 1929-ben találkozott Amerikából hazalátogató bátyjával, akivel közösen úgy döntöttek, hogy a három Finta testvér hagyatéka Túrkevén kerüljön megőrzésre és kiállításra. Egy évvel később, miután összegyűlt a pénz munkáinak hazaszállításához, feleségével hazatért.
Sámuel öccsének Bajza utcai műtermében kezdett ismét alkotni és 1931-ben már részt vett az Ernst Múzeum kiállításán. Az időközben elhunyt Kuncz Aladár síremlékét ő készítette, melyet 1933-ban állítottak fel. Ebben az évben halt meg felesége is.
Állandósultak az anyagi gondjai, melyen Budapest polgármestere segített a művész néhány alkotásának megvásárlásával. Ezek azonban csak átmenetileg oldották meg a problémát. Ebben az időszakban főként síremlékeket készített, de már a kilakoltatás veszélye fenyegette. A Finta testvérek felajánlásának köszönhetően szülővárosukban elkezdték szervezni a Finta Múzeumot. Sándor biztatására Gergely Túrkevére költözött. Alkotásait 1936-ban szállították az akkor megüresedett Maksai-féle házba, ami ekkortól egy négy szobás lakás, alkotó- és kiállítóterem is volt.
Gergelynek nagy tervei voltak, melyek távol álltak a harmincas évek Túrkevéjének valóságától. Kiállításokat, hangversenyeket akart szervezni, melyek bevételéből akarta bővíteni, fejleszteni a múzeumot. Sándor bátyja Amerikában vezetett agyagipari iskolájához hasonlót szeretett volna létrehozni.
Bohém életvitele és terveinek kivitelezhetetlensége feszültségforrássá vált a város vezetőivel szemben. Ellátása is megoldatlan maradt. Alkotásait volt kénytelen ételért felajánlani. Ezt Túrkeve város képviselő testülete nem fogadta el, mivel a szobraiért és az életművéért cserébe biztosították volna a Múzeumot. Ezért 1940-ben felmondták az ingyenes lakást a Maksai-féle házban és évi 120 pengős bérletet állapítottak meg. A bérleti szerződés lejárta előtt, 1941. május 30-án kilakoltatták Finta Gergelyt. Kopa Kálmán fogadta be házába munkáival együtt. 1943-ban már sokat betegeskedett. 1947. február 23-án, a hűvösvölgyi szanatóriumban halt meg, miután második házasságkötésének időpontja Népessy Luciával, a kor kedvelt színésznőjével ki volt tűzve. Hagyatéka Kopa Kálmántól a halála utáni második évtizedben érkezett a Túrkevei Múzeum gyűjteményébe, és került kiállításra.
Forrás: https://www.fintamuzeum.hu/
_main_large.jpg?8e77a63244c7ba209e02143aa95b9920)
Az ikonok közül válassza ki a kívánt kategóriát és kattintás után megjelenik a térképen a pontos helye az adott szolgáltatásnak. A térképen megjelenő ikonra kattintva megtalálja a szolgáltatás részletes információit.
Amennyiben felkeltettük érdeklődését és további részletes információra van szüksége valamelyik szolgáltatásukkal kapcsolatban, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi üzenetküldő segítségével és munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.
