2024. október 06. vasárnap

Csak röviden a Juhászfesztiválról

Vissza

Megválasztásomat követő két évben a koronavírus miatt a Juhászfesztivál elmaradt. Emiatt a saját stábbal, önálló elképzelések alapján tavaly szerveztünk elsőként meg úgy a rendezvényt, hogy többnyire olyan emberek dolgoztak a szervezés legfontosabb feladatain (1-2 kivétellel), akik korábban soha nem vettek még részt Juhészfesztivál szervezésben. Magam részéről teljes mértékben elégedett voltam múlt évi programmal is, szerintem a visszakanyarodás az eredeti küldetéshez (pásztorhagyományok, állattartás) érezhető volt, és sok korábbinál éreztem jobbnak már a tavalyi rendezvényt is, de ennek ellenére 1-2 gyerekbetegség felfedezhető volt még múlt évben a lebonyolításban. Idén ezek többségében már teljesen elmaradtak. Természetesen, ha Önök tapasztaltak ilyet, akkor köszönöm, ha jelzik, tanáccsal, javaslattal élnek. Minden konstruktív észrevételt köszönettel fogadok.

Voltak improvizációt igénylő helyzetek, a vurstli jóformán elsüllyedt az eredeti helyén, ami miatt át kellett szervezni 1-2 nappal a rendezvény előtt a helyszíneket, az agrárkamara pár dologban eléggé keresztbe tett, és a pénz sem áramlott úgy, ahogy szerettük volna, de ennek ellenére minden kiegyenesedett a végére. Állatvédelmi okokból menet közben a juhnyírást lefújtuk, de 1-2 részeg hőzöngés kivételével (ilyen nélkül talán nincs is rendezvény) és némi szombat éjjeli garázda károkozás kivételével minden más tekintetben probléma nélkül, flottul lebonyolított programon vehettünk részt. Nem magam dicsérem ezzel a megállapítással, mert a stratégiai döntéseken túl én a konkrét szervezésben alig vettem részt, a szervezés és lebonyolítás a kabinetem részéről, a rendezvényszervező munkatársunk igen aktív részvételével szerveződött, és a Városgondokság és a hivatal munkatársai, és más önkormányzati alkalmazottak konkrét munkájával zajlott, amiből a közfoglalkoztatottak is derekasan kivették a részüket.

Persze a rendezvény mit sem ért volna sok-sok együttműködő partner, támogató nélkül. A helyi két művészeti iskola, a hagyományos termékeket, kézműves értékeket készítő és értékesítő árusok, sok-sok építő, díszítő önkéntes tette késszé és remekké a rendezvényt. Természetesen a támogatóknak, a szervezésben együttműködő partnereinken túl a népi udvarban részt vevőknek, rendőrség munkatársainak, a helyi tűzoltó egyesületnek, a Túrkevei Petőfi Sándor Általános Iskolának, széles körben a hagyományőrző csoportoknak, civil szervezeteknek, csikósoknak, harcosoknak, szakmai területek vezetőinek, konferansziéknak, főzőknek, zsűrinek, fellépőknek, fellépő zenekaroknak egyaránt szeretném kifejezni hálámat és városunk köszönetét. Nem tudom kit hagyok ki a felsorolásból (név szerint nagyon hosszú lenne), mert mindenkinek szeretnék köszönetet mondani, akik ott voltak, bármit dolgoztak, bármit tettek azért, hogy a rendezvényt ilyen jól sikerült rendezvényként könyvelhetjük el. Természetesen hálás vagyok a vendégeinknek, akik eljöttek, mert ha nem költenek, nem vásárolnak, nem fogyasztanak, akkor mit sem ért volna a rendezvény, és még inkább nem lett volna forrás, hogy neves fellépőket hívjunk meg, akik szintén sokak örömére zenéltek. Mindenkinek nagyon köszönöm, akik bárhogy hozzájárultak a rendezvény sikeréhez!

Még egyszer az összes rendezvényen dolgozó munkatársamnak, partnereinknek, segítségünknek, támogatónknak nagyon köszönöm!

KÉPEK:

1. NAP

2.NAP

Polgármesteri beszámolók

Polgármesteri beszámolók
A kurta kocsma esete az Agrárkamarával, avagy egy döntés megszületésének az útja
A kurta kocsma esete az Agrárkamarával, avagy egy döntés megszületésének az útja
2024. június 13.
(Semmi fontos, csak egy történet a döntéshozásról, annak, akit érdekel) Az Agrárkamara nem...
Na, akkor ezzel megvagyunk.
Polgármesteri beszámolók
2024. június 09.
„Itt járt SRB“
Polgármesteri beszámolók
2024. június 08.
Bíboros bársonyfénybe vonja a Kinizsi utat a lemenő Nap
Polgármesteri beszámolók
2024. június 07.
Polgármesteri beszámolók
Túrkevei választások eredményei a számok tükrében
Túrkevei választások eredményei a számok tükrében
2024. június 12.
A végeleges eredmény óta „rádiócsendben“ voltam, szerencsére egy olyan helyén az...
Megemlékeztünk a Nemzeti Összetartozás Napjáról
Polgármesteri beszámolók
2024. június 05.
Egy fogadás margójára
Polgármesteri beszámolók
2024. június 01.
Megindult a mozi átfogó felújítása
Polgármesteri beszámolók
2024. május 22.

Városunk szolgáltatásai

Az ikonok közül válassza ki a kívánt kategóriát és kattintás után megjelenik a térképen a pontos helye az adott szolgáltatásnak. A térképen megjelenő ikonra kattintva megtalálja a szolgáltatás részletes információit.

Kapcsolat

Amennyiben felkeltettük érdeklődését és további részletes információra van szüksége valamelyik szolgáltatásukkal kapcsolatban, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi üzenetküldő segítségével és munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.

Túrkeve Városi Önkormányzat elérhetőségei:

Üzenet

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.