Kunhímzés állandó kiállítás bemutatása A Művelődési Házban látogatható állandó kiállítás a nagykun házak fő ékességét, a tisztaszobát mutatja be, korabeli berendezésével, kun hímzéses...
A Hortobágy-Berettyó-főcsatorna jobb partján elhelyezkedő Túrkevét egykor víz vette körül, melynek szépségéből sokat megőrzött a Körös-Maros Nemzeti Park. Ezt a tájat Kis-Hortobágyként is szokták...
TÚRKEVEI REFORMÁTUS TEMPLOM Túrkeve írott múltja több mint hét és fél évszázadra nyúlik vissza, írott források először 1261-ben említik Keveegyháza néven. Egy 1461-es királyi oklevélben...
Szent Péter és Pál Római Katolikus templom 5420 Túrkeve, Széchenyi utca 33. Túrkevén az 19.században épült a mai egyhajós, íves szentélyzáródású templom helyén egy...
Kútskanzen - Túrkeve 5420 Túrkeve, Sinka István tér (Magyarország) Különleges látványosság a Kútskanzen, ahol érdekes kutak láthatók a gémeskúttól a kerekes kútig....
Múzeumtörténet Az intézmény alapítója 1954-ben átadta a vezetést utódjának, Veres Évának, akitől két évvel később Dr. Györffy Lajos vette át. Ő már 1936-ban is, városi...
MADARÁSZ KÁROLY MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR A Művelődési Intézmény 1993-ban jött létre, az addig önállón működő Művelődési Ház, Városi Könyvtár és a mozi egyesítésével....
Túrkeve Termál- és Élményfürdő Túrkeve kiemelkedő kincse a gyógyvíz és az arra épült gyógyfürdő, ahol korszerű körülmények között folyik a gyógyászati szolgáltatás. A 78...
Az ikonok közül válassza ki a kívánt kategóriát és kattintás után megjelenik a térképen a pontos helye az adott szolgáltatásnak. A térképen megjelenő ikonra kattintva megtalálja a szolgáltatás részletes információit.
Amennyiben felkeltettük érdeklődését és további részletes információra van szüksége valamelyik szolgáltatásukkal kapcsolatban, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi üzenetküldő segítségével és munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.