2023. június 08. csütörtök

Új vezető a Városgondnokság Kft élén

Vissza

A városban meglepő érdeklődés övezte idén januárban a Városgondnokság Kft élén történt változásokat, amit követően elmaradt a változások eredményeként az új ügyvezetői tisztséget betöltő munkatársunk bemutatása. 2023. február 23-tól Vatai Csaba mérnök úr, kisújszállási lakos nyerte el a Városgondnokság Kft ügyvezetői tisztségét. Vatai Úrral régebbre visszanyúló tárgyalásaink voltak önkormányzatunk vonatkozásában, hiszen korábban más munkakörök betöltésére is megpróbáltuk megnyerni korábbi munkatapasztalatai miatt. Vatai Csaba településmérnök, a Debreceni Egyetem műszaki karán szerezte diplomáját 2002-ben. Az üzleti szektor mellett érdemi tapasztalatokat szerzett városüzemeltetési területen is, a kisújszállási önkormányzatnál útfelügyelettel, építési hatósági ügyekkel, belvíz ügyekkel foglalkozott. Üzleti életben kivitelezések irányítása, ellenőrzése, anyagbeszerzések, munka-, tűz- és balesetvédelmi előírások betartatása, organizációs tervek készítése, szállító útvonalak tervezése, műszaki fejlesztési feladatok megvalósítása tartozott munkakörébe.

2012-től pályáját kormánytisztviselőként folytatta, elsőként a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatalnál volt útügyi szakügyintéző, majd 2016-tól a Magyar Közút Nonprofit Zrt-nél műszaki mérnökként fejlesztési projektek koordinálása, ellenőrzése, tervek véleményezése és útépítések lebonyolítása volt a feladata. 2017-től napjainkig közel 61 milliárd Ft-nyi fejlesztést bonyolított le, s részben ezen tapasztalatok alapján ítéltük meg úgy, hogy alkalmas lehet a Városgondnokság Kft ügyvezetői tisztségének betöltésére. Mind településmérnökként, mind életpályáját tekintve, munkatapasztalatai vonatkozásában azokkal a kompetenciákkal érkezett városunkba, amikre leginkább szükségünk van jelenlegi mindennapjainkban. Az elmúlt egy hónap örvendetesen biztató volt, remélem hosszabb távra megoldódik a poszt betöltésének ügye.

Kérem a város fejlesztéséért dolgozókat, városszépítőket, civil szervezeteket, hogy bizalommal forduljanak Ügyvezető Úrhoz, akinek ezúton is jó munkát, látványos eredményeket és sok sikert kívánok városunkban!

Polgármesteri beszámolók

Polgármesteri beszámolók
Pedagógusnak lenni hivatás.
Pedagógusnak lenni hivatás.
2023. június 04.
Ahogy a közelmúltbéli eseményekre visszatekintek országosan, bizonyára nem is könnyű, nem is...
Közös akarattal lehet szebb Túrkeve.
Polgármesteri beszámolók
2023. május 28.
A szociális otthon energetikai felújítása kész
Polgármesteri beszámolók
2023. május 27.
Polgármesteri beszámolók
Belterületi utak is újulnak
Belterületi utak is újulnak
2023. június 02.
A külterületi útjaink megújítása mellett a belterületi utak területén is újra lendületbe...
Tájékoztató az orvosi ügyeleti ellátás körüli cirkuszról
Polgármesteri beszámolók
2023. május 26.
Csak röviden a Juhászfesztiválról
Polgármesteri beszámolók
2023. május 25.
Millió lépés az iskoládért
Polgármesteri beszámolók
2023. május 25.

Városunk szolgáltatásai

Az ikonok közül válassza ki a kívánt kategóriát és kattintás után megjelenik a térképen a pontos helye az adott szolgáltatásnak. A térképen megjelenő ikonra kattintva megtalálja a szolgáltatás részletes információit.

Kapcsolat

Amennyiben felkeltettük érdeklődését és további részletes információra van szüksége valamelyik szolgáltatásukkal kapcsolatban, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi üzenetküldő segítségével és munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.

Túrkeve Városi Önkormányzat elérhetőségei:

Üzenet

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.