2025. július 07. hétfő

Szépül a Nyugatújváros

Vissza

Visszautalva az év elején történt VG Kft. ügyvezetői váltásra, a 2022-es közmunkaprogram elmaradásai között számomra a legfájóbb az volt, hogy nem teljesültek a járdaépítések. Amikor a Városgondnokság Kft élén személyi változásokat kezdeményeztem, akkor szakadt a nyakunkba, hogy a 2022-es hiányokat haladéktalanul pótoljuk. Ennek egyik részében a Nyugatújváros néhány helyszínén kezdtünk járdaépítéseket. A túrkevei közmunkaprogram és a Városgondnokság Nonprofit Kft-nek köszönhetően ezek a munkák látványos eredményeket hoznak az év első két hónapjában, amit ezúton is szeretnék megköszönni a munkát végző kollegáknak! A Túrkeddi út egyik oldalán a járda teljes megújítása fogja segíteni az ott élők közlekedését, míg a Pásztói úton többszáz méter hosszan készülhetett el a járda. A Hollósi úttól csaknem a Kun útig minden rosszabb szakaszt kijavítottunk a Pásztói úton és az izraelita temetőnél bekanyarodva a Bojtor úti szakaszt is helyreállítottuk. Nagyon örülök ezeknek a fejlesztéseknek. Külön örülök neki, hogy a város külsőbb részein is lehetőség nyílott kisebb léptékű fejlesztésekre. Bízom benne, hogy 2023-ban folytatni tudjuk a hasonló építéseket, habár továbbra is a legnagyobb erőforrással a közutak megújításán dolgozunk.

Galéria:

 

Polgármesteri beszámolók

Polgármesteri beszámolók
Szkandersport népszerűsítése és az Albán-Túrkeve kapcsolatok megteremtése
Szkandersport népszerűsítése és az Albán-Túrkeve kapcsolatok megteremtése
2024. december 04.
A mai napon hivatalomban látogatást tett Hafuzi Avnija úr, az Albán Köztársaság...
Szökőkút a ligetben
Polgármesteri beszámolók
2024. november 26.
Önnek már van nyaralója?
Polgármesteri beszámolók
2024. november 21.
Aktív- és ökoturisztikai konferencián
Polgármesteri beszámolók
2024. november 21.
Polgármesteri beszámolók
A csoda közeledik
A csoda közeledik
2024. november 28.
A választások idején foglalkoznom kellett azzal, hogy áttekintsem azokat a vetéseket, amelyek az...
Búcsúzunk
Polgármesteri beszámolók
2024. november 18.
Elfogás
Polgármesteri beszámolók
2024. november 13.
INGYENES padlásfödém szigetelés
Polgármesteri beszámolók
2024. november 12.

Városunk szolgáltatásai

Az ikonok közül válassza ki a kívánt kategóriát és kattintás után megjelenik a térképen a pontos helye az adott szolgáltatásnak. A térképen megjelenő ikonra kattintva megtalálja a szolgáltatás részletes információit.

Kapcsolat

Amennyiben felkeltettük érdeklődését és további részletes információra van szüksége valamelyik szolgáltatásukkal kapcsolatban, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi üzenetküldő segítségével és munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.

Túrkeve Városi Önkormányzat elérhetőségei:

Üzenet

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.