2024. május 06. hétfő

MADÁRBARÁT TELEPÜLÉSEK SZÖVETSÉGE - TÚRKEVE

Vissza

Tényleg szégyenkeznem kellene, mert részt vettünk ebben?

Teljesen büszkén vállalom, hogy egyik kezdeményezője voltam a szövetség létrejöttének, mert hiszem, hogy minden felelősen gondolkozó ember legnagyobb gondja az kell, hogy legyen: milyen és mennyire élhető bolygót hagyunk magunk mögött gyermekeinknek. Milyenek lesznek gyermekeink és unokáink életesélyei a következő évtizedekben, a most következő, emberiség jövőjént meghatározó kritikus évszázadban.

50 életévem teljes meggyőződése: nincs fontosabb kihívás az emberiség számára a világbéke mellett a környezeti krízisnél, azon belül a globális éghajlatváltozás teremtette problémákat és a biológiai sokféleség eltűnésének gondjait érzem a legfontosabbnak. Meggyőződésem, hogy a környezeti krízis, nem kisebb kockázat az emberiség jövője szempontjából, gyermekeink, unokáink szempontjából, mint az atomháború apokalipszisének réme, és minden felelős döntéshozónak ezen kedvezőtlen folyamatok ellen kell tennie helyi szinten is.

Jelen önkormányzati ciklusban Túrkeve városának lett adaptációs és prevenciós feladatokat meghatározó klímastratégiája, elkészült öt helyi védett terület természetvédelmi kezelési terve, létrejött két új helyi védett terület, pályázatot nyertünk több hektárnyi szántóterület erdősítésére, természetvédelmi fesztivált indítottunk útjára - és még sok a feladat.

Igen, madárbarát vagyok, lenyűgöz a természet szépsége, elkötelezett természetvédő is vagyok, és négy gyermek édesapjaként, helyi döntéshozóként nagyon fontosnak tartom a természetvédelmi feladatait is egy városnak. Akinek ez nem tetszik, majd másra szavaz 81 nap múlva, de nem vagyok hajlandó sunnyogva hallgatni arról: büszke vagyok rá, hogy hazánk első kifejezetten természetvédelmi indíttatású önkormányzati szövetségének alapító tagjai között tudhatom Túrkevét.

INFÓ ITT

Polgármesteri beszámolók

Polgármesteri beszámolók
HÚSVÉTI PROGRAM
HÚSVÉTI PROGRAM
2024. március 30.
Mai napon, szombaton 11:00-tól húsvéti nyuszisimogató program lesz a Győrffy tanyában, amit jó...
SZKANDER SIKEREK
Polgármesteri beszámolók
2024. március 29.
KÉRÉS, TÁJÉKOZTATÁS
Polgármesteri beszámolók
2024. március 28.
„Földrajz éjszakája” Túrkevén
Polgármesteri beszámolók
2024. március 27.
Polgármesteri beszámolók
HÚSVÉT A LOVARDÁBAN
HÚSVÉT A LOVARDÁBAN
2024. március 30.
A Györffy tanya sok éven át üresen ácsorgott, és az előző városvezetés idején évi 5-6 milliójába...
SZÁMLA helyett KOMPOSZTÁLÁS Jó a környezetnek, jó az udvarnak!
Polgármesteri beszámolók
2024. március 23.
2024. március 21, túrkevei képviselő-testület soros ülése
Polgármesteri beszámolók
2024. március 22.
MEGJELENT A KEVI KALENDÁRIUM 2024
Polgármesteri beszámolók
2024. március 20.

Városunk szolgáltatásai

Az ikonok közül válassza ki a kívánt kategóriát és kattintás után megjelenik a térképen a pontos helye az adott szolgáltatásnak. A térképen megjelenő ikonra kattintva megtalálja a szolgáltatás részletes információit.

Kapcsolat

Amennyiben felkeltettük érdeklődését és további részletes információra van szüksége valamelyik szolgáltatásukkal kapcsolatban, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi üzenetküldő segítségével és munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.

Túrkeve Városi Önkormányzat elérhetőségei:

Üzenet

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.