1. Finta Zoltán

Kedves megemlékezők!

Olyan eseményt idézünk fel ezen a napon, amely döntő szerepet játszott nemzetünk történelmében, és tragikus hatással volt több millió magyar honfitársunk életére, jövőjére.

Trianonra emlékezve a Magyar Országgyűlés 2010-ben június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította. Az Országgyűlés kinyilvánította, hogy a „több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek.”

A nemzeti összetartozás napja a – trianoni békediktátum – a magyar történelem egyik legfájdalmasabb eseményéhez fűződik.

Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés értelmében Magyarország elveszítette területének és nemzeti vagyonának mintegy kétharmadát, Magyarország (Horvátország nélküli) területe 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre csökkent, de az igazi nemzeti tragédia, hogy az elcsatolt területekkel a lakosság összlétszáma 18,2 millióról 7,6 millióra csökkentet, és több mint hárommillió magyar család szakadt el nemzetétől, családtagjaitól, barátaitól, ismerőseitől, és került idegen fennhatóság alá egyik pillanatról a másikra.

A magyarság ellen összefogó erők elvették hegyeinket, vizeinket, erdeinket, bányáinkat, gyárainkat és minden harmadik magyar testvérünket, de nem tilthatták meg, hogy emlékezzünk történelmünkre, nem kényszeríthettek rá, hogy kitépjük gyökereinket, feladjuk hagyományainkat.

Hiába volt az igazságtalan békediktátum, hiába kerültek mind a határon túlra szakadt, mind a megmaradt országban élők reménytelen helyzetbe: a magyarság él, van egy csodálatos nyelvünk, kultúránk, hagyományaink, történelmünk, ami összeköt bennünket! Amíg a magyarság egészében megvan az összetartozás tudata, az egymásért érzett felelősség, a nemzet érdekeiért vállalt szolgálat, addig a nemzet erősödni fog. Nekünk magyaroknak azt kell keresnünk

„A nemzeti emlékezés, a Kárpát-medence népei közös jövőjének elősegítése és az európai értékek érvényesülése azt a feladatot rója ránk, hogy segítsük Trianon döntéseinek megértését és feldolgozását. Ugyanakkor lehetőséget ad arra is, hogy bebizonyítsuk: a nyelvéből és kultúrájából erőt merítő magyarság e történelmi tragédia után képes a nemzeti megújulásra, az előtte álló történelmi feladatok megoldására.”

Kérem nézzék velünk megemlékezésünket.

Elsőként Juhász Gyula Trianon című versét adja elő:………

Majd Szentmihályi Szabó Péter Trianon című versét hallgathatjuk meg ……….előadásában

Ezután a Kistücsök néptánccsoport ad elő egy kun verbunkot

Végül Nagy Anikó előadásában hallgathatjuk meg a Nélküled című dalt

A műsor után pedig Sallai Róbert Benedek polgármester úr és Kántorné Bíró Emília alpolgármester asszony elhelyezik a megemlékezés koszorúját az I. világháborús emlénél.

A műsor előtt kérem, hogy énekeljük el együtt a Himnuszt.

Juhász Gyula: Trianon

Nem kell beszélni róla sohasem,

De mindig, mindig gondoljunk reá.

Mert nem lehet feledni, nem, soha,

Amíg magyar lesz és emlékezet,

Jog és igazság, becsület, remény,

Hogy volt nekünk egy országunk e földön,

Melyet magyar erő szerzett vitézül,

S magyar szív és ész tartott meg bizony.

Egy ezer évnek vére, könnye és

Verejtékes munkája adta meg

Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.

És nem lehet feledni, nem, soha,

Hogy a mienk volt a kedves Pozsony,

Hol királyokat koronáztak egykor,

S a legnagyobb magyar hirdette hévvel,

Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország!

És nem lehet feledni, nem, soha,

Hogy a mienk volt legszebb koszorúja

Európának, a Kárpátok éke,

És mienk volt a legszebb kék szalag,

Az Adriának gyöngyös pártadísze!

És nem lehet feledni, nem, soha,

Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol

Ferenczy festett, mestereknek álma

Napfényes műveken föltündökölt,

S egész világra árasztott derűt.

És nem lehet feledni, nem soha,

Hogy Váradon egy Ady énekelt,

És holnapot hirdettek magyarok.

És nem lehet feledni, nem, soha

A bölcsőket és sírokat nekünk,

Magyar bölcsőket, magyar sírokat,

Dicsőség és gyász örök fészkeit.

Mert ki feledné, hogy Verecke útján

Jött e hazába a honfoglaló nép,

És ki feledné, hogy erdélyi síkon

Tűnt a dicsőség nem múló egébe

Az ifjú és szabad Petőfi Sándor!

Ő egymaga a diadalmas élet,

Út és igazság csillaga nekünk,

Ha őt fogod követni gyászban, árnyban,

Balsorsban és kétségben, ó, magyar,

A pokol kapuin is győzni fogsz,

S a földön föltalálod már a mennyet!

S tudnád feledni a szelíd Szalontát,

Hol Arany Jánost ringatá a dajka?

Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt,

Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcső,

Bírnád feledni Kassa szent halottját?

S lehet feledni az aradi őskert

Tizenhárom magasztos álmodóját,

Kik mind, mind várnak egy föltámadásra?

Trianon gyászos napján, magyarok,

Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos,

Rossz csillagok alatt virrasztva járók,

Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan

S őszintén, s a nagy, nagy sír fölött

Ma fogjatok kezet, s esküdjetek

Némán, csupán a szív veréseivel

S a jövendő hitével egy nagy esküt,

Mely az örök életre kötelez,

A munkát és a küzdést hirdeti,

És elvisz a boldog föltámadásra.

Nem kell beszélni róla sohasem?

De mindig, mindig gondoljunk reá!

Szentmihályi Szabó Péter: Trianon sebei

Trianon sebeit az idő bekötözte,

de a vér átüt még mindig a sebeken.

Idegenek özönlöttek be a földre,

ki fegyverrel érkezett, ki fegyvertelen.

Aki fegyverrel jött, azt fogta a fegyver,

aki fegyvertelenül, azt befogadtuk,

fedéllel, földdel, szeretettel,

nem néztük, ki volt az anyjuk, az apjuk.

Feledd el, jó magyar, jobb, ha feleded

hófödte hegyeid, kincses városaid -

még a fejfákról is letörölték a neved,

templomaidban más nyelven szólal a hit.

Mint gazda, kit ősi házából kivetettek,

s megjelennek a rablók, fosztogatók,

gyorsan leverik a címert s a keresztet,

s a magyarnak bottal osztanak útravalót,

szomorú szemmel néz vissza a gazda,

letérdel, megcsókolja ősei földjét,

aztán csak porát szívja, sarát dagasztja,

néhány régi írás, fakult kép az örökség.

Trianon sebeit az idő bekötözte,

de a vér átüt még mindig a sebeken.

Régi gazdaként lépek a magyar földre,

és szent szavait sohasem feledem.

Kistücsök néptánccsoport: Kun berbunk

Nagy Anikó: Nélküled

És most felkérem Sallai Róbert polgármester urat és Kántorné Bíró Emília alpolgármester asszonyt, hogy helyezzék el a megemlékezés virágait az emlékműnél.