A Túrkeve Városi Önkormányzat számára kiemelt fontossággal bír a város élhetővé tétele, megtartó erejének növelése. Természetesen, ez egy nehéz és hosszadalmas folyamat, amelyet érdemes a lehető legkorábban elkezdeni. Ezért úgy döntött a város vezetése, hogy ezután minden túrkevei újszülöttet megajándékoz egy babacsomaggal az öröm és a megbecsülés apró jeleként. Ezt a döntést a város képviselő-testülete is támogatta a 9/2024. (VIII.15.) számú, a Babaköszöntő csomagról és a Babaköszöntő oklevélről szóló rendeletében.
Ennek értelmében a helyi társadalom megbecsülésének jeleként, 2024. június 10. napjától kezdődően az önkormányzat támogatja a gyermeket vállaló szülőket egy Babaköszöntő csomag formájában, valamint Túrkeve város 2024. január 1. napján és azt követően született polgárait Babaköszöntő oklevéllel fogadja lakosainak sorába.
Hogy mindez megvalósulhasson, arra kéri az önkormányzat a szülőket és leendő szülőket, hogy jelezzék a hivatal számára, ha egy új kis élettel gazdagodott a családjuk. A Babaköszöntő csomag igényléséhez csak ki kell tölteni a rendelet mellékletét képező kérelem nyomtatványt és azt eljuttatni a városházára, a gyermek 6 hetes koráig.
Az űrlapot az önkormányzat honlapjáról lehet letölteni ITT, vagy személyesen átvehető a Védőnői Szolgálatnál és a Túrkevei Szociális Szolgáltató Központban (Széchenyi utca 27.), valamint a Túrkevei Polgármesteri Hivatalban (Petőfi tér 1).
További felvilágosítást a 06-56/222-111/162-es telefonszámon, vagy a szervezes@turkeve.hu e-mail címen kaphatnak.
Túrkeve Városi Önkormányzat
Az ikonok közül válassza ki a kívánt kategóriát és kattintás után megjelenik a térképen a pontos helye az adott szolgáltatásnak. A térképen megjelenő ikonra kattintva megtalálja a szolgáltatás részletes információit.
Amennyiben felkeltettük érdeklődését és további részletes információra van szüksége valamelyik szolgáltatásukkal kapcsolatban, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi üzenetküldő segítségével és munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.