2024. december 21. szombat

Nádas ház készre jelentve

Vissza

„Ezennel készre jelentem a Nádas házat.„ – kaptuk az üzenetet néhány napja Bodóné Nagy Edótól.

Ezt a kijelentését másnap már vissza is vonta, hiszen csapattársai Vinczéné Sass Kati és Vadné Ibolya találtak még egy festésre alkalmas üres falfelületet, ahová rábeszélésükre Edó vadkacsák festését vállalta.

A nádas házat különlegessé teszik Edó festményei, amiket bármelyik neves művész megirigyelhetne.

A felújítás alatt számtalan alkalommal hallhatta azt a mondatot, hogy: - „Miért nem festesz inkább?!” Igaz, ami igaz, nehezen tudta végérvényesen letenni az ecsetet, és abba hagyni a festést, de minden egyes ecsetvonása megérte a fáradtságot.

Gyönyörű alkotásokat varázsolt az apartman falaira, bútoraira és ajtóira. A beépített szekrény helyét egy az egész falat beborító, csodaszép nádas csendélet dísziti. Az ajtókra lengedező nádakat, az előszobába pedig egy nádasban daloló nádirigót festett. Az utolsó alkotása is szemet gyönyörködtető. Kati és Ibolya unszolására a hálószoba falára két, éppen egy tóról felszálló vadkacsát varázsolt, annyira élethűre sikerült az alkotás, hogy a képet szemlélve úgy érezzük, hogy tényleg elrepülnek a kacsák.

Ibolya, Edó és Kati kreativitása, és kézügyessége, és az ő férjeik István, Krisztián és Misi tettrekészsége, egy csodálatos, természetközeli apartmant hozott össze. A Nádas házban úgy érezhetjük magunkat, mintha egy horgásztó partján madárlesen vennénk részt. A gyönyörű nádas csendélet, a kifeszített háló, s benne a hal, a falra akasztott horgászbotok a Tűskevár hangulatát idézik.

A három család heteken keresztül minden szabadidejét a Nádas ház szépítésével töltötte. Amíg a szülők lelkesen végezték a felújítási feladatokat, addig a gyerekek a parkban játszottak, szaladgáltak. Öröm volt látni őket és hallgatni vidám nevetésüket. A kedves kis apróságok és a kissé nagyobbak is belopták magukat mindenki szívébe.

Hálásak lehetünk a csapat áldozatos munkájának, hiszen heteken keresztül, a kemény munka mellett, nagy részben járultak hozzá a fergeteges hangulathoz, ami az apartmanok területén alakult ki és megmaradt végig a munkálatok alatt.

Az apartman átalakításához szükséges anyagi fedezetet a három család közösön adta össze, illetve a saját maguk által összegyűjtött adományokból gazdálkodtak.

Ezúton is köszönjük a csapatnak és nevükben is az adományozóknak, hogy hozzájárultak a Nádas ház felújításához.

Köszönet a Nádas ház felújításában résztvevőknek:

  • Vadné Deák Ibolyának
  • Vad Istvánnak
  • Bodóné Nagy Edónak
  • Bodó Krisztiánnak
  • Vinczéné Sass Katalinnak
  • Vincze Mihálynak
  • Debreczeni Andreának

Köszönetet mondunk az anyagi és tárgyi felajánlásokért:

  • Ábrahám Károlynak
  • Gaál Tibornak
  • Sass Zoltánnak
  • Erdei Máriának
  • Duczáné Hagymási Eszternek
  • Simon Lászlónak
  • Pápai Böbének
  • Kánya Lászlóné Esztike néninek

Polgármesteri beszámolók

Polgármesteri beszámolók
Önnek már van nyaralója?
Önnek már van nyaralója?
2024. november 21.
Nagyon sokan vágynak olyan kis ingatlanra városunktól távol, ahol kikapcsolódhatnak, ahol...
Búcsúzunk
Polgármesteri beszámolók
2024. november 18.
Elfogás
Polgármesteri beszámolók
2024. november 13.
INGYENES padlásfödém szigetelés
Polgármesteri beszámolók
2024. november 12.
Polgármesteri beszámolók
Aktív- és ökoturisztikai konferencián
Aktív- és ökoturisztikai konferencián
2024. november 21.
Igen, nem tagadom, megérkezésemkor felhúztam magam, látva a városban, hogy az a pálya, amely...
Szociális területen dolgozók napja
Polgármesteri beszámolók
2024. november 11.
Van ilyen is
Polgármesteri beszámolók
2024. november 10.
Gazdatalálkozó
Polgármesteri beszámolók
2024. november 07.

Városunk szolgáltatásai

Az ikonok közül válassza ki a kívánt kategóriát és kattintás után megjelenik a térképen a pontos helye az adott szolgáltatásnak. A térképen megjelenő ikonra kattintva megtalálja a szolgáltatás részletes információit.

Kapcsolat

Amennyiben felkeltettük érdeklődését és további részletes információra van szüksége valamelyik szolgáltatásukkal kapcsolatban, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi üzenetküldő segítségével és munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.

Túrkeve Városi Önkormányzat elérhetőségei:

Üzenet

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.