Állatokat tartunk, növényeket termesztünk, hús- és tejfeldolgozással is foglalkozunk. Így minden adott, hogy minőségi, friss alapanyagokból, saját konyhánkon készítsük el a vidék ízeit, legyen az házi sajt, vaj, túró, kolbász, lekvár, szörp, valamint a főtt és sült ételek, vagy éppen a kemencében készült fogások.
Kényeztető eleganciával várja a hozzájuk betérő kedves Vendégeit a Madarász Vendégház Túrkevén!
Egyszerre tizenhat szálláshelyet tudnak biztosítani, de pótágyakat is biztosítanak igények szerint. A nyolc tágas, fürdőszobás szoba közül négy az udvarról nyílik – köztük az egyik akadálymentesített –, míg a másik négy az emeleti részen – köztük az egyik két ágyas apartmannal – található. A régi falusi idillre emlékeztető egységes, faragott fabútorok, a nagymamáinknál megismert pelyhes (tollas) párnák és paplanok a lélek melegét is szolgálják a vendégházban. A földszinten találjuk a 80 fő befogadására alkalmas közösségi teret, mely étteremként is szolgál.
A konyha és az étterem is nagy szerepet kapott terveinkben . Túl azon, hogy szeretnénk bekapcsolódni Túrkeve közétkeztetésébe, a nálunk megszálló vendégeknek teljes ellátást kínálunk. Állatokat tartunk, növényeket termesztünk, hús- és tejfeldolgozással is foglalkozunk. Így minden adott, hogy minőségi, friss alapanyagokból, saját konyhánkon készítsük el a vidék ízeit, legyen az házi sajt, vaj, túró, kolbász, lekvár, szörp, valamint a főtt és sült ételek, vagy éppen a kemencében készült fogások.
Mivel sportlovakat tenyésztenek, oktatást nem vállalnak, de a nyerget már biztosan megülő vendégeik vágtázhatnak nagyokat a környéken.
Szolgáltatásaink sokrétűek, és azokat folyamatosan bővítjük – említi Madarász Károly. – A vendégház udvarán – melyen zárt parkoló áll a gépkocsival érkezők rendelkezésére – a közeljövőben gyermekjátszóteret alakítunk ki, s a szabadban létrehozandó fedett, üvegfalas épületben szabadidős játékok – darts, csocsó, pingpong, lengő teke – jelenthetnek majd elfoglaltságot a lazább kikapcsolódásra vágyó vendégeknek. Tervezünk egy udvari, dézsás „csobbanót”, ahol a földszinti szobák legvégén lévő szaunából érkezve hűthetik le magukat vendégeink. Térítéses szolgáltatásként masszázst, pedikűrt, manikűrt és csontkovácsolást is biztosítunk vendégeinknek.
Program lehetőségek:
Jöjjön el hozzánk, szeretettel várjuk!
Az ikonok közül válassza ki a kívánt kategóriát és kattintás után megjelenik a térképen a pontos helye az adott szolgáltatásnak. A térképen megjelenő ikonra kattintva megtalálja a szolgáltatás részletes információit.
Amennyiben felkeltettük érdeklődését és további részletes információra van szüksége valamelyik szolgáltatásukkal kapcsolatban, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi üzenetküldő segítségével és munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.