2024. december 21. szombat

Határon túli kerékpáros kalandra indultak a túrkeveiek

Vissza

A kapcsolatápolás különös módját választották a túrkeveiek. Kerékpárra pattantak, és egészen Nagyszalontáig kerekeztek, hogy egy jó hangulatú találkozón vegyenek részt a testvértelepülésük lakosaival.

– A fáradtság, az apró problémák ellenére minden résztvevő számára óriási élmény volt a kerékpártúra. Szinte már a hazaérkezés pillanatában arról beszélgettünk, hogy reméljük, lesz még hasonló eseményünk – foglalta össze nagyon röviden a minapi, Kevi kihívás Nagyszalontára elnevezésű kerékpártúra lényegét Narancsik Boglárka, az esemény egyik szervezője. 

"Természetesen sokkal hosszabban és még nagyon sokáig fogunk erről beszélni, hiszen valóban nagyon élménydús volt minden pillanat"

 – tette hozzá az önkormányzat kommunikációs- és rendezvényszervező referense. A városvezetés részéről fogalmazódott meg az ötlet, hogy a vállalkozó kedvűek kerekezzenek el testvérvárosukba, Nagyszalontára. Az ötletet szervezés követte és rövid idő alatt kialakult a terv, amit természetesen tett követett. 

Nagyszalontán örömmel fogadták a túra hírét, Czégé Réka, az Arany János Emlékmúzeum munkatársa segített a szállás- és étkezés foglalásakor, intézésekor. A szervezésben pedig sokat segített Bíró László és Mihály István, akik versenyszintű kerékpárosok. A rendezvény fővédnöke volt Révész Máriusz, a Miniszterelnökség Aktív Magyarországért felelős államtitkára. 

– Augusztus 27-én reggel fél hétkor gyülekezett a biciklis csapat, mindenki megkapta a kimondottan a túrára készült mezét és a rajtszámát, a Túrkevei Atlétikai Club elnöke, Kántor Lajos köszöntője után indulhatott a tekerés. Az atlétikai klub támogatta az eseményt, s természetesen nagyon sok önkéntes is hozzájárult, hogy megvalósuljon ez a túra. Ha lehet, kiemelném Hajdú Sándort és feleségét, akik saját autóval, szerszámokkal felpakolva kísérték a kerékpárosokat, figyeltek minden résztvevőt, azonnal segítettek, akinek szüksége volt rá – számolt be a szervező hölgy. 

Összesen harminchárman vágtak neki a mintegy száznegyven kilométeres túrának, és nemcsak helyeik tekertek, de a túrkeveiekhez csatlakoztak Szolnokról, Abonyból, Martfűről, Budapestről, Székesfehérvárról, Mezőtúrról és Tiszaföldvárról is. 

– Túrkevéről elsőként Mezőtúrig haladt a mezőny, ahol a főtéren várt a csapat további része, onnan együtt haladtak. Komppal keltek át a Körösön, Szarvastól rátértek a kerékpárútra, így már biztonságosabb volt a közlekedés. Több pihenőpont is volt a túra alatt. A mezőny eleje délután három órára ért a határhoz, majd egyórás késéssel a mezőny közepe és a vége. Végül természetesen mindenki épségben megérkezett Nagyszalontára, ahol a polgármester, Török László fogadta a csapatot – mesélte Narancsik Boglárka. 

A fárasztó kihívás után az Arany János Elméleti Líceum kollégiumban szállt meg a csapat, és egy közös vacsorát költöttek el a Slavia étteremben. A túrkeveiek nevében Kántorné Bíró Emília alpolgármester és Sallai Róbert Benedek polgármester – aki maga is szinte végigkerekezte a távot – üdvözölte a testvérváros vezetőjét. Török László örömmel vette a köszöntést és a látogatást, és azt a kihívás emlékére kapott szalagot, amit fel is tűztek a nagyszalontai zászlóra. A kevei túrázók pedig köszönettel fogadták az ajándékba kapott Arany János-emlékkönyveket és a múzeumi látogatást. 

– Másnap közös reggeli után indult vissza a csapat. A nagy meleg megnehezítette a kerékpározást, sokszor meg kellett állni, pihenőt tartani, de mindenki nagyon lelkiismeretesen helytállt. A csapat egy része Békéscsabán, majd Mezőtúron elköszönt, a túrkeveiek pedig természetesen hazáig tekertek. Az élmények feledhetetlenek, bízunk benne, hogy hamarosan újra indíthatunk egy hasonló kerékpártúrát. Az esemény résztvevői egyébként egy-egy emléklapot kaptak az önkormányzattól – tette hozzá Narancsik Boglárka. 

Forrás: Szoljon.hu

Polgármesteri beszámolók

Polgármesteri beszámolók
Önnek már van nyaralója?
Önnek már van nyaralója?
2024. november 21.
Nagyon sokan vágynak olyan kis ingatlanra városunktól távol, ahol kikapcsolódhatnak, ahol...
Búcsúzunk
Polgármesteri beszámolók
2024. november 18.
Elfogás
Polgármesteri beszámolók
2024. november 13.
INGYENES padlásfödém szigetelés
Polgármesteri beszámolók
2024. november 12.
Polgármesteri beszámolók
Aktív- és ökoturisztikai konferencián
Aktív- és ökoturisztikai konferencián
2024. november 21.
Igen, nem tagadom, megérkezésemkor felhúztam magam, látva a városban, hogy az a pálya, amely...
Szociális területen dolgozók napja
Polgármesteri beszámolók
2024. november 11.
Van ilyen is
Polgármesteri beszámolók
2024. november 10.
Gazdatalálkozó
Polgármesteri beszámolók
2024. november 07.

Városunk szolgáltatásai

Az ikonok közül válassza ki a kívánt kategóriát és kattintás után megjelenik a térképen a pontos helye az adott szolgáltatásnak. A térképen megjelenő ikonra kattintva megtalálja a szolgáltatás részletes információit.

Kapcsolat

Amennyiben felkeltettük érdeklődését és további részletes információra van szüksége valamelyik szolgáltatásukkal kapcsolatban, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi üzenetküldő segítségével és munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.

Túrkeve Városi Önkormányzat elérhetőségei:

Üzenet

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.