A mai (azaz a tegnapi) nap különleges volt, s nem akarok addig lefeküdni, míg az emlékét „papírra“ nem vetem. Nem csak azért, mert most értem haza, és vélhetően életemben két kezemen meg tudom számolni, hogy hány alkalommal fordult elő hajnali órán ilyen, hanem a fogadás, vagy „party“ miatt is, amiről írni akartam.

Nem szoktam a beszédeimet papírra vetni, most mégis kivételt teszek, hogy írásos nyoma is maradjon annak a hálának, amit ma szavakkal igyekeztem kifejezni, s vagy sikerült, vagy nem. Így aztán nem is szószerinti beszédfeljegyzés ez, csak inkább úgy: utólagos tartalmi. Meghatottan mondtam köszönetet, így nem tudom érthető voltam-e a jelenlévőknek, tehát „papírra“ is vetem, mert talán nem gond, ha mások előtt is elhangzik.

Szóval, ott kezdem, hogy a gyermekkoromban, amikor még fekete-fehér tévénk volt, és nem volt hétfőnként adás, nagy-nagy ünnep volt számomra egy-egy jó film. Szerettem a jó filmeket, sorozatokat, s a film szeretetét máig megőriztem, pedig ritkán adatik meg. Izgultam a Horst Tappert alakította Derrick felügyelő nyomozásaiért, odavoltam a „The Saint“ néven ismert (magyarul „Az angyal“ névre fordították) Simon Templar ügyeiért, kíváncsian vártam, hogy mi lesz a „San Francisco utcáin“ és lekötött az 1976–1981 között forgatott „Charlie angyalai“ sorozat is. Charlie csak egy hang volt, és három hölgy a vonal túlvégén megoldott mindent. Kisfiúként mit sem tudtam a női-férfi dolgokról, mégis irigyeltem Charlie-t, akinek a jó megjelenésű hölgyek minden ügyét megoldották, s szerettem volna olyan lenni, mint Charlie, akiért megtesznek mindenféle hihetetlen dolgot „angyalai“.

Nemrég jöttem rá, hogy én felnőtt életemre, közel félévszázad élet után megéltem, hogy szerencsésebb vagyok, mint Charlie, mert nekem nem pusztán három angyal intézi az ügyeimet, hanem több tucat. Igazából nem is nekem vannak „angyalaim“, hanem Túrkevének, de akkor is itt van körülöttem egy halom angyal, aki napról napra azért tesz, hogy nekem könnyebb legyen a munkám, és az általam felvállalt ügyek sikeresebbek legyenek. Van angyal mellettem alpolgármesterként, aki néha vidám cimbora de néha korbácsos főnök, de mégis remek segítség és társ, és mindent megtesz, hogy nekem könnyebb legyen. Van egy csodás kabinetvezetőm, annyi felelősségtudattal és munkabírással, ami egy arkangyalhoz illik, és ami néha nyomasztó, hogy lépést tudjak vele tartani. Szigorú, néha túl kemény, de mégis egy angyal, akinek sokat köszönhetek. Ott vannak a pályázatos lányok (akikből az egyik ugyan elment békésebb területre), de akik mindent megtettek a sikerért, velem örültek, velem izgultak, habár van köztük egy fiú is, aki inkább Belzebubnak tűnik, főleg ha megnyilatkozik a Facebookon, tetteiben mégis hű angyal társaihoz. A műszaki osztályra is kaptam egy angyalt, aki a folyamatos „szájalás“ ellenére is mindent megtett, amit ember tehet azért, hogy haladjon a város és megfeleljen elvárásaimnak. Igazán hálás vagyok neki is. Ott van a jegyzőkkel az élen a munkaszervezet nagyobbik része, akik örömmel tettek azért, hogy a legjobban menjenek a dolgok, és nem hozzám voltak hűségesek, hanem a városhoz, és megértették azt, hogy nem én számítok, hanem az ügy, amit képviselek, Túrkevéért. A saját kis titkárságomra is kaptam egy bájos, kedves angyalt, aki körömölt mindent, amint mondtam, tett mindent, amit kértem és arra is figyelt, hogy könnyebb legyen a napom. De a testületben is van angyal, aki bizalommal van, és fáradhatatlanul dolgozik, s csak bizakodni tudok, hogy a jövőben több ilyen angyal is lesz ott. Ott vannak az angyalok a városszépítésben, akik hétről hétre tettek/tesznek azért, hogy legszebb arcát mutassa városunk. Angyalok szervezték a hulladékgyűjtéseket, angyalok készítettek (ki más?) angyalsátrat, angyalok hozták nekünk a karácsnyi falut, angyalok hoztak létre futóversenyeket, szervezetek sokszor sportéletet, angyal szervezett gazdálkodói támogatást útfelújításhoz, angyal szervezte a programjainkat, szerkesztette újságunkat - és sorolhatnám. Angyalok segítettek programokban, segítették az intézmények működését, mondtak kedves szavakat, hogy elviseljem a néha ránk szakadó őrületet. Áldásként, nagy ritkán büntetésként, angyalt kaptam számos feladathoz, és csak rettegni tudok, hogy mennyi-mennyi önkéntes, a városért dolgozó angyalról nem emlékezem meg külön-külön, akik megérdemelnék, pedig ugyanannyira hálás vagyok mindnek, hiszen bárki is bármit is mond, ez az időszak, mégiscsak egy ciklus zárása. Vannak angyalok civil szervezetek élén, kultúrát szerveznek, kóbór állatokról gondoskodnak, énekkart, nyugdíjasklubot vezetnek, és hosszan sorolhatnám. Az angyalok jót akarnak fáradhatatlanul, áldozatok árán is, ez a legfontosabb ismérvük. Angyalok segítették az utamat, támogatták tetteimet, és járultak hozzá számtalan eredményhez, amiről az elmúlt időszakban beszámoltam.

Charlie? Mit tud Charlie arról, hogy mit lehet haladni akkor, ha nem három, hanem több tucatnyi angyal tesz azért, hogy ez ember előre vihessen ügyeket. S nekem megadatott az, hogy sok-sok angyal segítsen, akik nélkül ez a ciklus nem lehetett volna sikeres. Mert hiszem, hogy az volt sok tekintetben, és ebben az angyalok szerepe megkerülhetetlen és megkérdőjelezhetetlen.

S igen, tudom, nem szép dolog, ha a hős férfiúkról nem emlékezem meg, de ki mondta, hogy csak női angyalok vannak? Mert minek tagadjam, voltak angyal szereppel fiúk is, mind a munkahelyemen, mint a képviselő-testületben/önkormányzatban, mind az önkéntességben. Nem kisebb a hálám azok felé sem, s nem feledem mennyi segítséget, támogatást kaptam.

Szóval, ott tartottam, hogy különleges napom volt, mert mai napon mondtam személyesen (gendersemleges megközelítéssel) köszönetet mindazoknak az angyaloknak, akik elfogadták meghívásomat, akik el tudtak jönni, hogy ezt megtehessem. Személyesen akartam ma köszönetet mondani mindazoknak, akik a leginkább, legnagyobb hatással tettek azért, hogy négy és fél év városvezetés, vagy városszolgálat után eredményekről számolhatok be. Mert nem az én eredményeim ezek, közös eredmények, amelyekhez angyalok és társaik segítettek hozzá.

Semmit nem értem volna, ha nincs mellettem egy jó alpolgármester és vele együtt négy olyan stabil önkormányzati képviselő, akik a konfliktusok idején is mellettem álltak. Semmire nem mentem volna lelkes, nagy munkabírású, lojális munkatársak, és objektív, a köz szolgálata iránt elkötelezett munkatársak nélkül. Semmire nem mentem volna önkéntesek, és a város ügye iránt elkötelezett „társadalmi munkások“ nélkül. Semmire nem mentem volna segítők, támogatók, biztatók, dolgokat megoldó barátok, haverok nélkül. Semmire nem mentem volna városi összefogás, közös akarat nélkül: s mindezt őszintén, nagyon köszönöm azoknak is, akiknek nem volt ma lehetőségem személyesen köszönetet mondani, mert egyszerűen képtelenség lenne mindenkit személyesen rángatni.

Nagyon köszönök mindent! Azoknak is, akik ma (azaz tegnap este) eljöttek, azoknak is, akiknek személyesen nem volt módom köszönetet mondani. A beszédem lényege az volt (majd elfeledtem), hogy bármi is lesz a választások eredménye: megérte. Megérte látni az elmúlt négy évben az összefogást, emberek öntevékeny, lelkes hozzájárulását a közöshöz, megérte beletolni a sok energiát amiben társakra leltünk, megérte küzdeni sokszor lehetetlen dolgokkal, mert azt hiszem: sokunkban megmarad ezeknek az éveknek a nyoma, sok-sok szép emlékkel, illetve a városban látható, kézzelfogható eredményekkel. Bármi is lesz: ezt már nem veszi el senki, megérte!

Egy általam többször idézett, kedvelt Margaret Mead idézettel szerettem volna kifejezni az említett összefogások értékét: „Soha ne kételkedj abban, hogy egy gondolatokkal teli, elkötelezett emberekből álló kis csoport megváltoztathatja a világot. Valójában csak ők képesek erre.“

Ennek a hatása látszódik Túrkevén is.