Harminchárom évet dolgozott a közszolgálatban. A jogi egyetemet munka mellett végezte el, és 28 évig volt tanácstag Túrkevén. Alapító tagja volt a honismereti szakkörnek, a Városi Önkéntes Tűzoltó Egyesület parancsnoka és a Városi Vöröskereszt elnöke volt.
Harminchárom évet dolgozott a közszolgálatban, három és fél éves kijevi hadifogság után. Kataszteri nyilvántartóként, majd Tiszaburán főjegyzőként tevékenykedett. 1952-től a Megyei Tanácsnál dolgozott, 1954-től, 1984-ig Túrkevén volt VB titkár. Szorgalmas, példamutató egyéniség, szakmaszeretete és becsületessége példaértékű. Munkássága alapján méltó Túrkeve Város Díszpolgára címre.
Túrkeve, 1996.
Elemi és polgári iskoláit Túrkevén végezte, kereskedelmi ipariskolába járt, majd munka mellett az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen jogot tanult.
Debrecenben kereskedősegédként dolgozott, majd Kijevben hadifogoly volt. 1950-től Túrkevén tanácsi dolgozó, majd Tiszaburán VB titkár. 1953-tól a Szolnok Megyei Tanácsnál alkalmazott, 1955-től nyugdíjazásáig Túrkevén VB titkár.
Munkáját kiválóan végezte, a munkaérdemrend minden fokozatát megkapta.
A jogi egyetemet munka mellett végezte el, és 28 évig volt tanácstag Túrkevén. Alapító tagja volt a honismereti szakkörnek, a Városi Önkéntes Tűzoltó Egyesület parancsnoka és a Városi Vöröskereszt elnöke volt.
Az ikonok közül válassza ki a kívánt kategóriát és kattintás után megjelenik a térképen a pontos helye az adott szolgáltatásnak. A térképen megjelenő ikonra kattintva megtalálja a szolgáltatás részletes információit.
Amennyiben felkeltettük érdeklődését és további részletes információra van szüksége valamelyik szolgáltatásukkal kapcsolatban, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi üzenetküldő segítségével és munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.