A DóraNóra Vendégház a városközpontban, a Kenyérmezei utca 4. szám alatt található, a gyógyfürdőtől mintegy 300 méterre.
Az első írásos emlékek szerint Túrkeve 1261-ben „született”, itt az Alföld közepén, a Túr, ma Berettyó folyó mellett.
Az elmúlt több mint hét és fél évszázad alatt a történelmünk vihara nem kímélte e térséget sem.
A XXI. század utazóinak, turistáinak, a természeti értékek mellett –Hortobágy- Berettyó, Ecseg-puszta, ahol dr. Balogh János ökológus professzor emlékhelye található, a több mint hatvan éve megtalált gyógyvíz – lehetőség a pihenésre, gyógyulásra egyaránt.
A DóraNóra Vendégház a városközpontban, a Kenyérmezei utca 4. szám alatt található, a gyógyfürdőtől mintegy 300 méterre.
Az „A”épület családi ház, három szoba, étkező, főző fülke, fürdőszoba, mellékhelység.
A”B”épület két fő részére biztosít szállás lehetőséget, ebben az épületben is konyha, zuhanyzó biztosított.
Parkolási lehetőség a vendégház udvarán.
A DóraNóra Vendégház az év minden napján kínálja szolgáltatását.
Az ikonok közül válassza ki a kívánt kategóriát és kattintás után megjelenik a térképen a pontos helye az adott szolgáltatásnak. A térképen megjelenő ikonra kattintva megtalálja a szolgáltatás részletes információit.
Amennyiben felkeltettük érdeklődését és további részletes információra van szüksége valamelyik szolgáltatásukkal kapcsolatban, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi üzenetküldő segítségével és munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.