Balogh András (színművész, 1962)
Balogh András (Túrkeve, 1962. március 6. –) Aase-díjas magyar színész, rendező.
Életpályája
Túrkevén született 1962. március 6-án. Géplakatosnak tanult, a gyöngyösi 214. sz. Szakmunkásképző Intézetben. Középiskolásként, magyar tanára javaslatára kezdett színészettel foglalkozni a Jankovits Jenő vezette Gyöngyösi Játékszínben. 1984-től a Bodnár Sándor vezette Nemzeti Színház Stúdiójának növendéke. A sikeres felvételit követően, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Szirtes Tamás osztályában 1989-ben kapott színészi diplomát. Főiskolásként gyakorlati idejét a Madách Színházban töltötte. A színház akkori igazgatója, Gali László hívására szerződött az egri Gárdonyi Géza Színház társulatához, melynek azóta is tagja. 2014-ben Aase-díjat kapott. Színjátszócsoportok vezetője és rendezéssel is foglalkozik.
Fontosabb színházi szerepei
Háy Gyula: Mohács...Ciprusi Hannibál
Müller Péter - Tolcsvay László - Bródy János: Doctor Herz...Nemo kapitány
Müller Péter - Tolcsvay László - Bródy János: mária evangéliuma...Menyhért király
Bertolt Brecht: A szecsuáni jólélek...Fivér
Moldova György: Malom a pokolban...őrmester
Tamási Áron: Ördögölő Józsiás...Babura
Arthur Miller: A salemi boszorkányok...Herrick
Hegedüs Géza: Mátyás király Debrecenben...Osváth
William Shakespeare: Vízkereszt vagy mit akartok...Fábián
William Shakespeare: Szentivánéji álom...Dudásdoux:
William Shakespeare: Ahogy tetszik...Silvius
William Shakespeare: III. Richárd...I. gyilkos
Jókai Mór: Thália szekerén...Harsány
Sütő András: Kalandozások Ihajcsuhajdiában...bíró; kasznár; pap
Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül...Viktor
Móricz Zsigmond: Rokonok...Polgármester
Fazekas Mihály - Móricz Zsigmond: Lúdas Matyi... Matyi
Carlo Collodi - Litvai Nelli: Pinokkió...Kanóc; Tonhal
Mikszáth Kálmán: A Noszthy fiú esete Tóth Marival...Flótás
Jean Giraudoux: Trójában nem lesz háború...vitorlamester
Vaszary János: Ki a harmadik...Szalóki házmester
Jaroslav Hašek - Bodrogi Gyula: Svejk a hátországban...Bautze; Napóleon; őrmester
Ion Luca Caragiale: Az elveszett levél...Brizovenescu
Szép Ernő: Vőlegény...Zoli
Szirmai László - Bakonyi Károly: Mágnás Miska...Eleméry Tasziló gróf; Szele, Korláh gróf titkára
Andrew Lloyd Webber - Tim Rice: József és a színes, szélesvásznú álomkabát...Izsák
Sarkadi Imre - Szörényi Levente - Bródy János: Kőműves Kelemen...Izsák
Kesserling: Arzén és levendula...Mortimer
William Somerset Maugham: Imádok férjhez menni...Bill
Presser Gábor - Horváth Péter - Sztevanovity Dusán: A padlás...Rádiós; Témüller
Georges Feydeau: Bolha a fülbe...Ferraion
Blaskó-Saárossy Zsófia - Nagy Zoltán: A csodatükör...Kopac király
László Miklós: Illatszertár...Jancsi
Szigligeti Ede: Liliomfi... Kányai, fogadós
Filmek, tv[szerkesztés]
Nyári keringő (1986)
Georges Feydeau: Bolha a fülbe (színházi előadés tv-felvétele) (1988)
Mr. Universe (1988)
Mátyás király Debrecenben (1990)
Éretlenek – A zálog című rész (1995)
Kisváros (1995-1997)
TV a város szélén (sorozat) (1998)
Rohatt dolog (2003)
Utolsó idők (2009)
Hajónapló (2009-2010)
Szinglik éjszakája (2010)
A vizsga (2011)
Berosált a rezesbanda (2013)
Isteni műszak (2013)
Swing (2014)
A negyedik hónap (2016)
A hentes, a kurva és a félszemű (2017)
Árulók (2017)
Drakulics elvtárs (2018)
Cseppben az élet (2019)
Rendezéseiből
A megóvott szüzesség
Vásári komédia
Díjak, elismerések
Az évad művésze (2012 - Gárdonyi Géza Színház)
Aase-díj (2014)
Az ikonok közül válassza ki a kívánt kategóriát és kattintás után megjelenik a térképen a pontos helye az adott szolgáltatásnak. A térképen megjelenő ikonra kattintva megtalálja a szolgáltatás részletes információit.
Amennyiben felkeltettük érdeklődését és további részletes információra van szüksége valamelyik szolgáltatásukkal kapcsolatban, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi üzenetküldő segítségével és munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.