(Semmi fontos, csak egy történet a döntéshozásról, annak, akit érdekel)

Az Agrárkamara nem egy kellemes partner. Habár kormányzati források milliárdjaival van kitömve, és pofátlanul, adók módjára beszedik a tagdíjakat is minden gazdálkodótól (mert persze előírták a kötelező tagságot is), de abból csak odaadnak, ahová nekik kedves. Vezetői tiszteletdíjakra van elég pénz a kamarában, és fővárosi irodára, ahol ez kampányelem, de egy hozzánk hasonló tradicionális mezővárosra nem jut még arra sem, hogy egy széket vegyenek. A falugazdász-hálózatot, ami egy jól működő állami rendszer volt teljesen lenyúlták, hogy e szükséges, gazdálkodók számára fontos területen is a kormánypropagandát tolhassák és saját jelentőségüket hangsúlyozzák. Ez a személyes véleményem.

Magam részéről egy kisszerű partnernek tartom az Agrárkamarát, hiszen pl. a túrkevei kötelező tagdíjbefizetésekből nem csak egy főállású falugazdászt finanszírozhatnánk a városnak, hanem tisztességes ügyfélbarát-rendszerű szolgáltatást, színvonalas irodát is. Ehelyett nem hajlandóak nem, hogy irodát bérelni, de annak rezsijét sem finanszírozni, (sem a gazdálkodókkal dolgozó falugazdászokat tisztességesen megfizetni, akik egyébként megítélésem szerint jó minőségű munkát végeznek), se normális ügyfél-körülményeket teremteni. Minden ingyen kellene nekik, úgy gondolják, hogy tolja alájuk az önkormányzat saját költségén: semmire nem hajlandóak egy fillért sem fordítani, ellenben követelőzni tudnak, hogy mit szeretnének. Nem szeretem az ilyet. Az önkormányzat forráshiányos, alulfinanszírozott, míg az agrárkamara ki van tömve EU-s és nemzeti milliárdokkal.

Ameddig a helyi fideszesek Facebookon hangoskodnak változásért (mert egy előterjesztésre, vagy képviselői indítványra nem telik): esély nincs rá, hogy engedjek, mert azt gondolom: pont nekik kellene elérni, hogy az Agrárkamara normálisan álljon a túrkevei gazdák irányába, vagy mindenhol az országban a helyi gazdák irányába. Pont nekik nem lenne szabadna hagyniuk, hogy a rendszer hátrányosan megkülönböztesse településük gazdálkodóit. Pont az ő kiváló kormányzati kapcsolataik segíthetnék városunkat gazdálkodóit, hogy jobb körülményeket teremtsen a kamara tagjainak. Amikor a megyei kamarai vezetés követelőzik: még annyira sem lépek, mert minden baromságra van pénzük, önmutogató kampány és presztízs programokra bármennyi (mint itt a juhászfesztivál idején is történt), csak a gazdákra nem akarnak szánni. Nagyon makacs tudok lenni az ilyenekben, és vagyok is: mert mint írtam: nem szeretem a kormánypropagandát, és nem szeretem, ha nyomást helyeznek rám pont azok, akiknek a feladata lenne, hogy megoldjanak egy kérdést. Nem szeretem a kötelező kamarai tagságot sem, és nem szeretem, hogy a gazdákat politikai célokra használják.

A kamara nem a gazdákat védi a kormányzattal szemben, hanem a kormányzatot védi a gazdáktól, épp úgy, mint ahogy a helyi Fidesz nem a városunk érdekeit védi, hanem a kamara érdekeit a városunkkal szemben.

A kamara egy ellenszenves rendszert épített ki saját politikai céljaikhoz, hogy nehogy a kisgazda mozgalom újraszülethessen. Szóval nem, és kész - ebben makacs vagyok, gondoltam.

Elsőként Tóth Lajos kért meg 1-2 hónapja, hogy fontoljam meg álláspontomon történő változtatást, mert igaz, hogy a kamarának kellene, hogy megoldja ezt, de nem jobb, ha engedünk? Nem segítünk ezzel helyi embereknek? Majd Kiss-Simon Edit vette fel a választási programjai közé, hogy méltóbb körülményeket szeretne a falugazdászhoz járó ügyfeleknek. Értettem én, én is azt szeretnék, de a kamara legalább jelképesen hozzájárulhatna egy iroda fenntartásához - vélekedtem. Legalább kicsit. Ugyanakkor puhult az álláspontom, nem tagadom.

A választások előtt már nem akartam lépni, hogy senki ne mondja, hogy a választások közeledte miatt teszek gesztusokat, és ilyet használok kampányra, de a mai napon megkeresett Kiss-Simon Edit, megválasztott önkormányzati képviselő, arra kérve, hogy ne kelljen megvárni, ameddig az új képviselő-testület feláll, hanem tegyek most lépéseket annak érdekében, hogy mielőbb jobb körülményeket kapjanak azok a túrkevei gazdálkodók, akik a falugazdász-rendszert igénybe veszik. A jót elkezdeni mielőbb kell, ne várjunk - érvelt. Látszólag még makacskodtam kicsit, de miközben győzködött egy olyan dologról, aminek igazáról már meg voltam győzve, eszembe jutott Petőfi Sándor verese, a „Falu végén kurta kocsma“. Ezt akartam megosztani, ezt akartam közreadni, hogy kicsit érthetőbb legyen, mi zajlik bennem ez ügyben.

Nincs az a felső politikai nyomás, amire hajlandó lennék egyet is lépni ebben az ügyben, mert pofátlanságnak tartom, amit a kamara csinál, de Tóth Lajos kérését már korábban megfontoltam, és Kiss-Simon Edit hosszas (és az igazat megvallva már indokolatlan) érvelése (aminek igazságtartalmával tisztában vagyok) már más dolog, és ez már olyan kérés, amire nem lehet nemet mondani. Tudom, hogy mindketten a helyi ügyfélkörnek akarnak méltóbb körülményeket, tudom, hogy túrkevei gazdálkodóknak akarnak segíteni egy jobb színvonalú ellátásában.

Nem fölényes gesztust akarok gyakorolni, hanem alázatos igazságadást, mert tényleg elismerem: kár várni, kezdjünk hozzá ahhoz az együttműködéshez a városban, amit ígértünk. S azért vetettem „papírra“ mindezt, hogy segítsek azoknak megérteni a képviselői együttműködés jellegét, ami a városvezetésben történt eddig is, csak ötünk között, és történni fog ezután. Nem kell, hogy egyetértsünk mindenben, lehet eltérő véleményünk, ahogy eddig is rendszeresen eltért egymástól néhány dologban. De ha megpróbáljuk meggyőzni egymást, és megpróbáljuk a másikat rávezetni a város számára helyesebb útra, akkor a város érdeke nagyobb eséllyel érvényesül. Jelenleg is zajlik a vita közöttünk: mi legyen a gyógyászattal a strandon, mert borzasztó rosszak a pénzügyi eredményei. Milyen legyen a hivatal teteje: pala, vagy cserép? Sok ilyen kérdés van, amiben eltérnek az álláspontok, de mérlegelünk, egymás véleményét tiszteletben tartva.

A véleményem nem változott: az Agrárkamarának van bőven pénze nem csak arra, hogy saját irodát tartson fenn, hanem arra is, hogy rezsibe beszálljon, bútorokat vegyen, normális körülményeket biztosítson a gazdálkodóknak, akiktől a tagdíjat beszedi. De ha neki nem fontosak a túrkevei gazdák, míg Tóth Lajosnak és Kiss-Simon Editnek igen, akkor amely döntést nem hozok meg az egyik nyomásra, megteszem a másik kérésére, mert fontosnak tartom az általuk képviselt szempontokat, embereket, és kinek legyenek fontosak a helyi gazdák, ha nem nekünk.

Egy képviselő-testületi ülésen ebből csak annyit látna a közvetítést néző, hogy jön egy előterjesztés, és mind megszavazzuk. Majd lenne, aki kiírja: hogy milyen már, hogy hozzá sem szól senki, meg itt nyomásra átmegy minden stb. Pedig egy-egy ilyen döntést néha (mint adott esetben is, és több ehhez hasonló van), néha hetekig érlelgetünk, meggyőzzük egymást, és kialakítjuk azt az álláspontot, amit a legjobbnak vélünk a város részére. Nem tévedhetetlenül, de jó szándékkal, a legjobb akarattal. Néha elég egy megbeszélés, néha több kell, de megyünk valamilyen irányba, és a „kívűlállók“, vagyis a város ebből csak a legvégét látja: mi történik az ülésen. De ahhoz, hogy megbízzunk egymásban, megértsük egymás álláspontját, elhiggyük, hogy a másik is a legjobbat akarja, a másikból a legjobbat hozzuk ki, javítsuk az olyan makacs beakadásokat, mint nekem van a kamarával kapcsolatban, szóval ehhez bizalom kell egymásban. Nem mindenben egyetértés, nem bólogatás egymásra: meggyőzés, érvelés és bizalom. Idáig négy olyan képviselő volt a városban, aki kész volt ilyen mérlegelésre, megbeszélésre, akik készek voltak egymásnak bizalmat adni, elfogadni egymás kompetenciáit, tiszteletben tartani a másik véleményét, és most már hat ilyen emberrel dolgozhatok együtt. Hangsúlyozom: nem az egyetértés, hanem a bizalom, az együttműködési szándék, egymás véleményének elfogadása, a város érdekeinek megértése az, ami előrevisz döntéseket.

Szóval, ezt most a kamarai ügyfélfogadási helyszín kapcsán meséltem el, a kampányon túl, hogy érthetőbb legyen, miért van néha az üléseken már csak szavazás egy-egy kérdésben, és hogy milyen mérlegelések vezetnek egy döntésig.

Így aztán ma belevágtunk a hivatali épületben kialakítandó új falugazdászi iroda kialakításába, hogy mielőbb avathassunk egy olyan irodát, ahol kellemesebb a várakozás, ahol Kiss-Simon Edit kampányötleteiből merítve ismeretterjesztésre, kiegészítő gazdálkodói segítségnyújtásra is nyílik majd lehetőség. Ezzel az első lépéssel megkezdtük a 2024-2029-es ciklus terveinek megvalósítását, és emiatt szerettem volna elmesélni a „Falu végén kurta kocsma“ esetét a falugazdász-hálózat vonatkozásában, mert már az indulásnál látszódik: jobbá fogjuk tenni egymás álláspontját azzal, hogy több álláspontot ütköztetünk, több szempontot veszünk figyelembe és meggyőzzük egymást arról, hogy mi a legjobb irány. Jobb lesz így, több segítséggel, több partnerrel, több együttműködővel, és kevesebb olyannal, aki hátráltatni akarja az ügyeket. Bizakodó vagyok, hogy még több dolgot tudunk elérni a következő ciklusban, egy együttműködőbb testületben. Jó lesz ez.

A képek mutatják a helyet, hogy a Jegyző Asszonnyal egyeztetve melyik helyiség átalakítását tűzzük ki célul. Kívül egy kulturált várótér, belül egy diszkrétebb iroda kerül kialakításra, talán már a nyáron. Haladunk előre.