Túrkeve hírnevét öregbítette a három Finta testvér, akik ugyan világgá mentek, de életművükkel a szülőföldet gazdagították.

Finta Sándor 1881-ben született Túrkevén. Művészi érzéke igen korán megmutatkozott. Finta Sándor őstehetségként tanítómester nélkül, önerőből lett szobrász. Az I. Világháború alatt köztéri szobrokat alkotott. Hatvanban, Nyitrán, Pöstyében, Hevesen, Kecskeméten és Újvidéken állították fel emlékműveit. 1920-ban vándorolt ki Amerikába, ahol Brazíliában a világkiállítás művészeti igazgatójaként kezdte meg karrierjét. Botond és Lehel című szobra alkotta ennek bejáratát. Jelentős sikerei ellenére azonban három évvel később az USA-ba New Yorkba költözött át, ahol számos amerikai és magyar történelmi személy szobrát formázta meg. Egyik alkotása a Metropolitan Múzeumban is megtekinthető. 1929-ben a Művészeti Akadémia is tagjává választotta. Ebben az évben hazalátogatott, ahol testvéreivel közösen felajánlotta alkotásaikat egy Túrkevén létesítendő múzeum számára. Emellett könyveket és novellákat is írt, melyek közül legismertebb a „Kisbojtár”, amely saját gyermekkori élményein alapszik és saját rajzaival illusztrálta. Könyv alakban és folyóiratban, folytatásokban egyaránt megjelent, majd a New Yorki közoktatási tanács kötelező olvasmánynak is elfogadta. 1923-ban NewYorkban telepedett le, alkotó munkássága itt teljesedett ki, de többnyire a magyar történelemhez kötődő szobrokat mintázott. Emléket állított Kováts Mihálynak és Kossuth Lajosnak, szobrait a világ több nagyvárosában felállították, alkotásait a newyorki Metropolitan Múzeum is őrzi. Műveinek egy részét szülővárosára hagyta, azokat a Finta Múzeum őrzi. 1958. augusztus 3-án hunyt el Los Angelesben. Végakaratának megfelelően alkotásait özvegye juttatta haza.

Finta Gergely (1883-1947) Kezdettől művészi pályára készült. 1906-tól már Párizsban tevékenykedett Rodin mellett Zádori Oszkár művésznéven. A mester kedvelt tanítványként számos megrendeléshez jutott, így a következő évben már önálló műtermet is tudott bérelni. A nap egyik felében Rodinnél, másikban saját műtermében alkotott. 1908-ban már, mint a Francia Művészek Egyesületének tagjaként állított ki a Párizsi Salon éves tárlatán. Művészi igénnyel készített, tömeggyártásra tervezett fajansz, porcelán és terrakotta szobrai számos korabeli otthont díszítettek. Művei kiemelkedő népszerűségnek örvendtek a francia körökben, de gyorsan emelkedő karrierjét az I. Világháború törte derékba. Ellenséges ország állampolgáraként folyamatos zaklatásnak volt kitéve, így önként jelentkezett a Noirmoutier-i internálótáborban. Itt kötött barátságot Kuncz Aladárral, aki „Fekete kolostor” című művében állít emléket rabságuk történetének. 1919-ben szabadulása után hazatért. Akkor egy rövid ideig együtt alkotott a három Finta testvér a legfiatalabb, Sámuel Bajza utcai műtermében. A húszas évek első felében itthon is egyre gyakrabban voltak kiállításai, de sokat utazott Franciaországba is, hogy az internálása előtt műtermében hagyott szobrait visszaszerezze. 1931-ben tért végleg haza. Még újabb öt évet töltött a fővárosban mielőtt ismét Túrkevére költözött. A város egy – a jelenlegi buszpályaudvar területén álló – épületet bocsátott rendelkezésére, ahol műtermét és a Finta testvérek rögtönzött kiállítását berendezte. Ez öt évig állt fenn. Ezután Gergely barátjához, Kopa Kálmánhoz költözött. 1947-ben hunyt el. Alkotásai a következő évtized végén kerültek a Túrkevei Múzeumba.

Finta Sámuel (1892-1979) bátyjai hatására lett előbb sírkőfaragó, majd szobrász. 1936-ban segített Gergely testvérének a múzeum megalapításában, Túrkevére költözött. Megbízás hiányában kőfaragóként dolgozott és szobrokat készített. Bár a hírnév nem kapta szárnyra, kitűnő szobrász volt.

Budapesten Bajza utcai műtermében rendszeresen fogadta testvéreit, akiknek szoborterveit gyakran ő véste márványba. A három tehetséges Finta testvér hagyatékát szülővárosuk gondozza, a róluk elnevezett Finta Múzeum őrzi. Fivérei közül ő az egyetlen, aki még megérte, hogy a Túrkevei Múzeum a szobrász testvérek iránti való tiszteletből felvegye a Finta nevet.