2024. április 19. péntek

Tájékoztató az orvosi ügyeleti ellátás körüli cirkuszról

Vissza

Beszéljünk akkor az orvosi ügyeleti ellátás problémáiról, szeretném, ha minél többen megértenék, hogy e területen mi zajlik körülöttünk. Röviden az előzmény: kormány elvonta az önkormányzatoktól az ügyelet ellátásának a feladatát, saját kézbe rendelte, és kitalált valamit, ami kevesebb lesz, mint a régi, de többszörösébe kerül, de persze ezt sem tudták határidőben megcsinálni. Erre megvonta a vállát, és azt mondta: "oldják meg az átmeneti időszakban az önkormányzatok addig, ameddig mi nem tudjuk megoldani“. Az önkormányzatok közül soknak - ebbe tartozik sajnos Túrkeve is - nincs forrása erre, és nyilván, amit az állam biztosít normatívát, az nevetségesen kevés. A régi ügyelet megszűnik május végével városunkban, és fogalmunk nem volt arról mi lesz addig, amíg a kormány végre megoldja a feladatot, amit átvállalt. Itt tartottam a legutolsó bejegyzésemben.

Egy túrkevei választó küldte át mezőtúri kollégám, Szűcs Dániel polgármester úr Facebook bejegyzését a napokban, hiszen kollégám megnyugtatta a mezőtúriakat, hogy az orvosi ügyelettel minden rendben, mindenki nyugodjon meg.

Idézem: „A megállapodás megszületett, amelyről a BKTT mai Társulási Tanács ülésen döntöttünk, így 2023. júniusától az új, egységes Országos Mentőszolgálat által irányított ügyeleti rendszer felállásáig (várhatóan szeptember) továbbra is az Országos Orvosi Ügyelet Kft. látja el a feladatokat. Ezt azt gondolom, mindenki számára megnyugtató hír.“

Igen az, megnyugtató, ha az ember mezőtúri, azonban nem az, ha az ember túrkevei.

Mint ismert: össze vagyunk kötve, mert kistérségi szinten látjuk el ezt a feladatot hosszú évek óta. Egyben van a szerződése ügyeletre városunknak Mezőtúrral, Mesterszállással, Kétpóval és Mezőhékkel.

Ennek a Szűcs polgármester úr által közölt megoldásnak leegyszerűsítem a lényeget, hogy érthető legyen mit jelent részünkre: az állami normatíva mellett/fölött Túrkevei idáig havi 1.306.050 Ft. összegért kapott egy HELYBEN lévő orvost és ápolót, innentől kezdve viszont havi 2.193.179 Ft.-ért nem kap semmit, mindenki mehet Mezőtúrra.

Röviden ez a lényeg.

Aki beteg éjjel, oldja meg, vagy hívjon mentőt.

Távollétemben, amíg a döntés jogszerűségéről konzultáltam a BKTT ülés közben a városunk jegyzőjével telefonon a folyosón, a többi tag megszavazta, hogy Túrkeve fizesse ki a mezőtúri ügyelet kb. 1/3 részét (lakosságarányos költségelosztás) és megoldódik minden. Mármint a szomszédos településen.

———

A számok így néznek ki:

Települések által fizetendő önkormányzati hozzájárulás mértéke a 14,5%-os díjemelés elfogadását követően (2023. január 01-től):

Mezőtúr 16.439 fő * 155,77889-Ft/fő/hó = 2.560.849,-Ft/hó

Túrkeve 8.384 fő * 155,77889-Ft/fő/hó = 1.306.050,-Ft/hó

Kétpó 634 fő * 155,77889-Ft/fő/hó = 98.764,- Ft/hó

Mesterszállás 679 fő * 155,77889-Ft/fő/hó = 105.774,-Ft/hó

Mezőhék 326 fő * 155,77889-Ft/fő/hó = 50.784-Ft/hó

Összesen: 26.462 fő 4.122.221.-Ft/hónap

Ezek az árak elvileg tartalmaztak Túrkevén is ápolót, orvost.

A június 1-től érvényes szolgáltatási árak:

A települések által fizetendő önkormányzati hozzájárulás mértéke 2023. június 01-től:

Mezőtúr 16.439 fő * 261,590998-Ft/fő/hó = 4.300.294,-Ft/hó

Túrkeve 8.384 fő * 261,590998-Ft/fő/hó = 2.193.179,-Ft/hó

Kétpó 634 fő * 261,590998-Ft/fő/hó = 165.849,- Ft/hó

Mesterszállás 679 fő * 261,590998-Ft/fő/hó = 177.620,-Ft/hó

Mezőhék 326 fő * 261,590998-Ft/fő/hó = 85.279-Ft/hó

Összesen 26.462 fő 6.922.221.-Ft/hónap

Ez viszont nem tartalmaz Túrkevének semmit, csak azt, hogy a keviek átmehetnek Mezőtúrra, ha gondjuk van.

A távollétemben történő megszavazása a dolognak azért történt, mert jeleztem előzetesen a BKTT ülésén: nem fogom tudni támogatni ezt a megoldást.

A szolgáltató Országos Orvosügyelet Kft. ezen díjak fölött természetesen megkapja a havi NEAK teljes finanszírozás is, kb. 3400-3500 e Ft. /hó.

- Tehát a szolgáltatási díjak (május 31-ig): kb. 3500 e Ft./hó (állandó változó van a számban, ami hónapról hónapra csekély mértékben változtatja a számot) + 4122 e Ft. jelenlegi FT. hó, tehát kb. 7622 e FT/hó. Ezért két orvos, két ápoló + gépjárművezetőt kap a kistérség.

- A június 1-től marad a kb. 3500 e Ft./hó NEAK normatíva, amihez kiegészítésként 6922 e Ft./hó (összesen 10422 e Ft.) díjat kér a szolgáltató. Ezért a magasabb díjért viszont már csak 1 orvost, 1 ápolót, 1 gépjárművezetőt kap az egész kistérség.

- Sajnos nem tudtam ellenőrizni az információ hitelességét (szóbeli közlés BKTT ülésen), mert nincs írásos árajánlat, de állítólag ahhoz, hogy maradjon orvos Túrkevén is, a NEAK által nyújtott kb. 3500 e Ft./hó mellé 9922 e Ft. kellett volna (összesen: 13422 e Ft/hó).

Vajon lehetséges az, hogy akkor + 1 orvos és + 1 ápoló mindössze + 3000 millió Ft-ba kerülne? (a 9922 e Ft és 6922 e Ft különbözete) Akkor hogy lehet, hogy 1 orvos + 1 ápoló + gépjárművezető havi 10422 e Ft-ba kerül? Havi 7422 e Ft-ba kerülne a + 1 fő sofőr? Nehéz hinni....

Inkorrektnek érzem az árajánlatot és érthetetlennek az eljárást, és esélyünk sem volt érdemben megfontolni a lehetőségeket, és a BKTT tagjai egyszer sem tárgyaltak erről a szolgáltatóval személyesen.

Még egyszer hangsúlyozom: a BKTT tagjainak a távollétemben történő szavazása azért történt meg, mert előzetesen jeleztem, hogy városunk számára ez az ajánlat elfogadhatatlan, és biztos nem fogom tudni támogatni.

Kedden rendes képviselő-testületi ülésen ez várhatóan az egyik legfontosabb napirend lesz, ugyanis olyan alternatíva, ami a városunknak jó lenne - most nem létezik.

Röviden ennyi a tényállás jelenleg a helyzetben.

Nyilván nem hagyjuk annyiban.

Polgármesteri beszámolók

Polgármesteri beszámolók
Tisztelt Túrkevei Lótartók!
Tisztelt Túrkevei Lótartók!
2024. február 27.
Dr. Bodó Péter hatósági állatorvos mai napon tájékoztatott, hogy városunkban egy retrovírus...
ÚTLEZÁRÁSOK TÚRKEVÉN
Polgármesteri beszámolók
2024. február 25.
Dühítő, bosszantó, elkeserítő
Polgármesteri beszámolók
2024. február 23.
Az MSZP túrkevei szervezetének képviselői látogattak meg
Polgármesteri beszámolók
2024. február 22.
Polgármesteri beszámolók
Egyeztetés közétkeztetés ügyében
Egyeztetés közétkeztetés ügyében
2024. február 26.
Az elmúlt időszakban néhány alkalommal tudomásomra jutott, hogy panasz van a közétkeztetés...
2024-ben is Túrkeve Magyarország bagolyfővárosa
Polgármesteri beszámolók
2024. február 20.
BILIÁRDVERSENY
Polgármesteri beszámolók
2024. február 19.
XVI. NEMZETKÖZI KEVI BÖLLÉRTALÁLKOZÓ
Polgármesteri beszámolók
2024. február 17.

Városunk szolgáltatásai

Az ikonok közül válassza ki a kívánt kategóriát és kattintás után megjelenik a térképen a pontos helye az adott szolgáltatásnak. A térképen megjelenő ikonra kattintva megtalálja a szolgáltatás részletes információit.

Kapcsolat

Amennyiben felkeltettük érdeklődését és további részletes információra van szüksége valamelyik szolgáltatásukkal kapcsolatban, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi üzenetküldő segítségével és munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.

Túrkeve Városi Önkormányzat elérhetőségei:

Üzenet

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.