2024. március 29. péntek

Millió lépés az iskoládért

Vissza

A túrkevei Petőfis diákok és szüleik mára ötször körbejárták az országos kék túra útvonalát (virtuálisan).

Erről hivatalunk ma kapta meg a hivatalos értesítést.

Ezúton szeretnék gratulálni a Túrkevei Petőfi Sándor Általános Iskola diákjainak, pedagógusainak és a bekapcsolodó szülőknek, nagyszülőknek, akik városunkban elsőként teljesítették az „1 millió lépés az iskoládért“ kihívást, ami által virtuálisan ötször körbejárták kollektívan az országos kék túrát! Gratulálok! Ezt sok lépéssel és mozgással lehetett megvalósítani, okos telefonok használatával - szép teljesítmény volt csapatban is.

Ezzel részt vesz az iskola egy sorsoláson, ahol iskolánként 1 millió Ft-ot nyerhetnek az iskolák sportszerekre. De miután a város önkormányzata ösztönözni szerette volna a kihíváson való részvételt az iskoláknak, ezért felajánlott 300 ezer forintot sportszerekre minden túrkevei iskolának, aki teljesíti a kihívást, amire így a Túrkevei Petőfi Sándor Általános Iskola máris jogosulttá vált.

Ehhez is gratulálok, remélem a sporteszközök hozzá fognak tudni járulni a gyermekek mozgáskultúrájának fejlesztéséhez és az egészségesebb életmódra való nevelés eszközei lehetnek. Hajrá Petőfi!

Polgármesteri beszámolók

Polgármesteri beszámolók
Tisztelt Túrkevei Lótartók!
Tisztelt Túrkevei Lótartók!
2024. február 27.
Dr. Bodó Péter hatósági állatorvos mai napon tájékoztatott, hogy városunkban egy retrovírus...
ÚTLEZÁRÁSOK TÚRKEVÉN
Polgármesteri beszámolók
2024. február 25.
Dühítő, bosszantó, elkeserítő
Polgármesteri beszámolók
2024. február 23.
Az MSZP túrkevei szervezetének képviselői látogattak meg
Polgármesteri beszámolók
2024. február 22.
Polgármesteri beszámolók
Egyeztetés közétkeztetés ügyében
Egyeztetés közétkeztetés ügyében
2024. február 26.
Az elmúlt időszakban néhány alkalommal tudomásomra jutott, hogy panasz van a közétkeztetés...
2024-ben is Túrkeve Magyarország bagolyfővárosa
Polgármesteri beszámolók
2024. február 20.
BILIÁRDVERSENY
Polgármesteri beszámolók
2024. február 19.
XVI. NEMZETKÖZI KEVI BÖLLÉRTALÁLKOZÓ
Polgármesteri beszámolók
2024. február 17.

Városunk szolgáltatásai

Az ikonok közül válassza ki a kívánt kategóriát és kattintás után megjelenik a térképen a pontos helye az adott szolgáltatásnak. A térképen megjelenő ikonra kattintva megtalálja a szolgáltatás részletes információit.

Kapcsolat

Amennyiben felkeltettük érdeklődését és további részletes információra van szüksége valamelyik szolgáltatásukkal kapcsolatban, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi üzenetküldő segítségével és munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.

Túrkeve Városi Önkormányzat elérhetőségei:

Üzenet

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.