2023. október 18-án a Túrkevéért Alapítvány és személyesen dr. Szabó Zoltán támogatásának jóvoltából városunkba érkezett Magyari Barna Arany János kutató, író, hogy a Madarász Károly Művelődési Házban rendhagyó irodalomórát tartson „200 évvel ezelőtt lett iskolás Arany János” címmel.
Magam személyesen sajnos nem lehettem ott az előadáson, ugyanakkor nagy örömmel láttam a fotókon a jelentős érdeklődést és hálásan szeretném megköszönni mind a rendezvény finanszírozójának, mind szervezőinek, mind pedig a Kaszap Nagy István Református Általános Iskola és a Petőfi Sándor Általános Iskola vezetésének és tanulóinak, hogy részvételükkel egy sikeres kulturális programnak adhatott otthont városunk. Abban bízom, hogy a Túrkeve Televízió online vagy rendes televíziós adásban megvalósuló surgárzásának köszönhetően azok is meghallgathatják, megnézhetik az előadást, akiknek hozzám hasonlóan nem volt lehetősége ott lenni.
GALÉRIA:
Az ikonok közül válassza ki a kívánt kategóriát és kattintás után megjelenik a térképen a pontos helye az adott szolgáltatásnak. A térképen megjelenő ikonra kattintva megtalálja a szolgáltatás részletes információit.
Amennyiben felkeltettük érdeklődését és további részletes információra van szüksége valamelyik szolgáltatásukkal kapcsolatban, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi üzenetküldő segítségével és munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.