2024. április 16. kedd

Kigyulladt a túrkevei strand

Vissza

Kigyulladt a túrkevei strand

A tűzoltóknak sikerült megfékezni a tűz továbbterjedését.

Egy elektromos szauna gyulladt ki szerda este Túrkevén, egy Kuthen király utcában lévő gyógyfürdőben. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság tájékoztatása szerint a lángok mintegy ötven négyzetméteren átterjedtek az épület üveggyapot szigetelésű, faborítású tetőszerkezetére is.

A mezőtúri, karcagi, szolnoki és püspökladányi hivatásos, valamint a túrkevei önkéntes tűzoltók kilenc gépjárművel vonultak a helyszínre, és a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával avatkoztak be. Az egységek három magasból mentő segítségével bontották meg a tetőt, hogy az átizzott szigetelőanyagot eltávolítsák. A gyógyfürdő zárva volt. A katasztrófavédelem tűzvizsgálati eljárást indított.

A tűzesethez a mezőtúri, a karcagi, a szolnoki és a püspökladányi hivatásos, valamint a túrkevei önkéntes tűzoltók vonultak ki, akik a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett négy vízsugárral, illetve kívülről, három magasból mentő létraszerről fékezték meg a lángokat – jelezte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság.

Korábban írtuk:

Elképesztő, hihetetlen, de ég a strandunk.

Szerda este tíz óra után nem sokkal tette közzé közösségi oldalán Sallai Róbert Benedek a szomorú hírt, miszerint ég a Túrkeve Termál- és Élményfürdő fedeles medenceépülete.

A városvezető arról írt, hogy ezzel veszélybe került a város legfontosabb idegenforgalmi intézményének működése.

Részletek még nem ismertek, annyit tudtam meg, hogy este hét és nyolc óra között a fedeles épület emeleti részén egy, a szauna melletti villanyelosztó helyiségben zárlat lépett fel, ami öngyulladást okozott. Onnan a tűz gyorsan átterjedt az épület tetőszerkezetére

– írta Sallai Róbert Benedek, aki az eset idején épp külföldi hivatalos úton tartózkodott.

A tűz oltásában részt vett a helyi önkéntes tűzoltóság, a mezőtúri hivatásos katasztrófavédelmi állomány, de más településekről is érkeztek tűzoltók.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi közölte, tűz ütött ki szerda este a túrkevei termálfürdőben.

A tűz a szaunában keletkezett, majd a lángok átterjedtek a tetőszerkezetre és a födémre is. A helyszínre a mezőtúri, a karcagi, a szolnoki és a püspökladányi hivatásos, valamint a túrkevei önkéntes tűzoltók vonultak ki, akik megbontják a tetőhéjazatot, és folyamatosan hűtik a tetőborítást – írták.

A tűzoltást a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítja. Az épületben vendégek nem tartózkodtak.

A helyszínre kivonuló mezőtúri, karcagi, szolnoki és püspökladányi hivatásos, valamint a túrkevei önkéntes tűzoltóknak sikerült megakadályozni a tűz továbbterjedését. Az egységek a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett oltják a lángokat.

Forrás: https://www.szoljon.hu/helyi-kek-hirek/2022/06/kigyulladt-a-turkevei-strand

 

Polgármesteri beszámolók

Polgármesteri beszámolók
Tisztelt Túrkevei Lótartók!
Tisztelt Túrkevei Lótartók!
2024. február 27.
Dr. Bodó Péter hatósági állatorvos mai napon tájékoztatott, hogy városunkban egy retrovírus...
ÚTLEZÁRÁSOK TÚRKEVÉN
Polgármesteri beszámolók
2024. február 25.
Dühítő, bosszantó, elkeserítő
Polgármesteri beszámolók
2024. február 23.
Az MSZP túrkevei szervezetének képviselői látogattak meg
Polgármesteri beszámolók
2024. február 22.
Polgármesteri beszámolók
Egyeztetés közétkeztetés ügyében
Egyeztetés közétkeztetés ügyében
2024. február 26.
Az elmúlt időszakban néhány alkalommal tudomásomra jutott, hogy panasz van a közétkeztetés...
2024-ben is Túrkeve Magyarország bagolyfővárosa
Polgármesteri beszámolók
2024. február 20.
BILIÁRDVERSENY
Polgármesteri beszámolók
2024. február 19.
XVI. NEMZETKÖZI KEVI BÖLLÉRTALÁLKOZÓ
Polgármesteri beszámolók
2024. február 17.

Városunk szolgáltatásai

Az ikonok közül válassza ki a kívánt kategóriát és kattintás után megjelenik a térképen a pontos helye az adott szolgáltatásnak. A térképen megjelenő ikonra kattintva megtalálja a szolgáltatás részletes információit.

Kapcsolat

Amennyiben felkeltettük érdeklődését és további részletes információra van szüksége valamelyik szolgáltatásukkal kapcsolatban, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi üzenetküldő segítségével és munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.

Túrkeve Városi Önkormányzat elérhetőségei:

Üzenet

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.