2023. szeptember 28. csütörtök

Gajzágó Salamon 

Vissza

A Vaskoronarend lovagja, katona, az Állami Számvevőszék első elnöke, 1893-tól haláláig pedig a főrendiház tagja a magyar Országgyűlésben.

 

Gajzágó Salamon 

Túrpásztó, 1828. február 2. – Budapest, 1898. március 9.
Túrkeve rendezett tanácsú város képviselőtestülete Túrkeve Város Díszpolgárrá választotta 1892. július 27-én. 
 
„a legmélyebb és legőszintébb hálaérzettel azon nemes buzgalomért, önzetlen és jóakaratú tevékenységéért a mellyel …  városunk közügyeinek, anyagi és szellemi érdekeinek az előmozdítása, fejlesztése s felvirágoztatása tekintetében sok esetben kifejtett."
 

Az Állami Számvevőszék első elnöke, valóságos belső titkos tanácsos, a Vaskoronarend lovagja, katona, 1893-tól haláláig pedig a főrendiház tagja a magyar Országgyűlésben. Ősei örmény származásúak, az 1700-as évektől Pusztatúrpásztón éltek. A gimnázium Szolnokon és Pesten végezte, jogot tanult Pozsonyban. Részt vett az 1848. március 15-ei budapesti megmozdulásokban. Harcolt a szabadságharcban, Mórnál fogságba került, 1849 októberében kiszabadult, majd 1851 Néma faluban telepedett le. 1861-ben Belső-Szolnok vármegyei főjegyzővé és később a szebeni országgyűlésre követnek választották meg, de nem ment el. 1865-ben a kolozsvári országgyűlésen követ volt, 1893-ban a főrendiház tagjává nevezték ki. 1898. március 9-én Budapesten halt meg.

Polgármesteri beszámolók

Polgármesteri beszámolók
Hol éri el a földet a szivárvány?
Hol éri el a földet a szivárvány?
2023. szeptember 24.
Ha kell, majd holnap már közügyekkel foglalkozunk, de ma estére még 3 fotót kiteszek, hátha van...
KÜLÖNÖS FOGÁS
Polgármesteri beszámolók
2023. szeptember 22.
KITÜNTETÉSEK PÓTLÁSA
Polgármesteri beszámolók
2023. szeptember 21.
Polgármesteri beszámolók
A lányok megint megcsinálták.
A lányok megint megcsinálták.
2023. szeptember 23.
Sokféleképpen lehet jó egy város sportélete. Nyilván jó, ha olimpikonokat nevelünk, nyilván jó,...
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közfoglalkoztatási Napon jártunk
Polgármesteri beszámolók
2023. szeptember 19.
Recski tábor, zárt ülés, ajándékozás
Polgármesteri beszámolók
2023. szeptember 18.
Városi köszöntések
Polgármesteri beszámolók
2023. szeptember 15.

Városunk szolgáltatásai

Az ikonok közül válassza ki a kívánt kategóriát és kattintás után megjelenik a térképen a pontos helye az adott szolgáltatásnak. A térképen megjelenő ikonra kattintva megtalálja a szolgáltatás részletes információit.

Kapcsolat

Amennyiben felkeltettük érdeklődését és további részletes információra van szüksége valamelyik szolgáltatásukkal kapcsolatban, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi üzenetküldő segítségével és munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.

Túrkeve Városi Önkormányzat elérhetőségei:

Üzenet

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.