2024. március 29. péntek

A kuncsorbai út felújításában bizakodva

Vissza

Minden túrkevei polgármester rémálma: a kuncsorbai út.

Habár nem csak a polgármestereknek - minden túrkeveinek a bosszúsága ez az út, csak épp mi vagyunk, akiktől megoldást várnak, és a megoldás - sajnos - nem nálunk van.

30 éve vár lassan átfogó felújításra (közben 2010 óta a kuncsorbai szakasz kétszer újult meg), és ahogy központosítják az országot, egyre inkább nő a jelentősége ennek az útnak. A kuncsorbai út felé közelítjük meg a megyeszékhelyet, a fővárost, és Nyugat- és Észak-Európát egyaránt, épp ezért mind a magánéletben, mind az üzleti életben meghatározó a szerepe.

A nyár folyamán több levelet írtam ebben az ügyben újra a döntéshozóknak (2014-2019 között egy ilyen levél sem fellelhető az irattárban), de immár az ígérgetése se megy olyan nagyon - megnövekedett kivitelezési költségek, drágább munkadíjak stb. miatt. Egy-egy beszélgetésben biztatnak, állítólag már folyamatban a részletes terv, megújíás engedélyeztetése, de nem tudom mikor indul el végre. Többeket kerestem személyesen is a kormányból, fontos döntéshozóknál lobbizok, és bizakodok - hátha.

A listámon az elsők között van még, amiben mindenáron eredményt szeretnék, a leveleket a „jegyzőkönyv kedvéért“ csatolom képként.

Galéria:

Polgármesteri beszámolók

Polgármesteri beszámolók
Tisztelt Túrkevei Lótartók!
Tisztelt Túrkevei Lótartók!
2024. február 27.
Dr. Bodó Péter hatósági állatorvos mai napon tájékoztatott, hogy városunkban egy retrovírus...
ÚTLEZÁRÁSOK TÚRKEVÉN
Polgármesteri beszámolók
2024. február 25.
Dühítő, bosszantó, elkeserítő
Polgármesteri beszámolók
2024. február 23.
Az MSZP túrkevei szervezetének képviselői látogattak meg
Polgármesteri beszámolók
2024. február 22.
Polgármesteri beszámolók
Egyeztetés közétkeztetés ügyében
Egyeztetés közétkeztetés ügyében
2024. február 26.
Az elmúlt időszakban néhány alkalommal tudomásomra jutott, hogy panasz van a közétkeztetés...
2024-ben is Túrkeve Magyarország bagolyfővárosa
Polgármesteri beszámolók
2024. február 20.
BILIÁRDVERSENY
Polgármesteri beszámolók
2024. február 19.
XVI. NEMZETKÖZI KEVI BÖLLÉRTALÁLKOZÓ
Polgármesteri beszámolók
2024. február 17.

Városunk szolgáltatásai

Az ikonok közül válassza ki a kívánt kategóriát és kattintás után megjelenik a térképen a pontos helye az adott szolgáltatásnak. A térképen megjelenő ikonra kattintva megtalálja a szolgáltatás részletes információit.

Kapcsolat

Amennyiben felkeltettük érdeklődését és további részletes információra van szüksége valamelyik szolgáltatásukkal kapcsolatban, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi üzenetküldő segítségével és munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.

Túrkeve Városi Önkormányzat elérhetőségei:

Üzenet

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.