2023. december 09. szombat

​Györffy Lajos

Vissza

Tanár, helytörténész. 1966-78 között a túrkevei Finta Múzeum igazgatója volt. Túrkeve történetével foglalkozott. Ő találta meg az egyik legértékesebb honfoglalás kori leletünket, a bokroshalmi tarsolylemezt. Sokat tett azért is, hogy a Finta-hagyaték visszakerüljön Túrkevére.

Györffy Lajos

tanár, helytörténész

Túrkeve, 1897. július 15. – Budapest, 1986. március 20. 

Gimnáziumi osztályait Túrkevén, Mezőtúron, Iglón és Pápán végezte, Pápán érettségizett 1920-ban. Debrecenben kezdett jogi tanulmányait az első világháború félbeszakította, később Pesten szerzett jogi diplomát. Ezután elvégezte a Keleti Akadémiát. A budapesti tudományegyetemen történelem-földrajz szakos képesítést is szerzett. A Magyar Folyam- és Tengerhajózási Társaságnál dolgozott hat évig, majd hazatért Túrkevére. Ott árvaszéki ülnök, tanácsnok, majd főjegyző lett, 1943-tól pedig az észak-erdélyi Szamosújváron és Désen volt polgármester. Orosz, angol, német, török és arab nyelven egyaránt jól beszélt. 1946-ban visszatért szülővárosába, ahol a gimnáziumban tanított 1966-os nyugalomba vonulásáig. 1966-78 között a túrkevei Finta Múzeum igazgatója volt. Túrkeve történetével foglalkozott. Ő találta meg az egyik legértékesebb honfoglalás kori leletünket, a bokroshalmi tarsolylemezt. Sokat tett azért is, hogy a Finta-hagyaték visszakerüljön Túrkevére.

A Györffy család 1632. október 7-én kapott nemesi címet I. Rákóczi György fejedelemtől, 1745-től egyre inkább meghatározó szerepet töltöttek be Túrkeve életében.

Művei

  • Túrkeve népessége a török világban (Túrkeve, 1935)
  • Adatok az Alföld török kori településtörténetéhez (Szolnok, 1956)
  • A Túrkevei Finta Múzeum története 1961-1971 (Túrkeve, 1971)



 

Polgármesteri beszámolók

Polgármesteri beszámolók
Beszámolók a munkámról honlapunkon
Beszámolók a munkámról honlapunkon
2023. november 08.
Nagyon sokan nem tudják, hogy természetesen a polgármesternek is van főnöke, fölötte is...
Herman Ottó téri oszlopok ügye megoldódott!
Polgármesteri beszámolók
2023. november 06.
AZ ÜGY MEGOLDÓDOTT
Polgármesteri beszámolók
2023. november 05.
Polgármesteri beszámolók
Szociális és gyermekvédelmi alapfeladatok ellátása Túrkevén – egy új intézmény, egy új vezető
Szociális és gyermekvédelmi alapfeladatok ellátása Túrkevén – egy új intézmény, egy új vezető
2023. november 07.
A 2019-2024-es önkormányzati ciklus azt hiszem számos területen hozott érdemi változást a város...
DARUVONULÁS
Polgármesteri beszámolók
2023. november 03.
Fejlődő demokratikus érték a választói érdeklődés
Polgármesteri beszámolók
2023. október 30.
Köszönetnyilvánítás rendhagyó irodalomóra megszervezéséért
Polgármesteri beszámolók
2023. október 29.

Városunk szolgáltatásai

Az ikonok közül válassza ki a kívánt kategóriát és kattintás után megjelenik a térképen a pontos helye az adott szolgáltatásnak. A térképen megjelenő ikonra kattintva megtalálja a szolgáltatás részletes információit.

Kapcsolat

Amennyiben felkeltettük érdeklődését és további részletes információra van szüksége valamelyik szolgáltatásukkal kapcsolatban, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi üzenetküldő segítségével és munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.

Túrkeve Városi Önkormányzat elérhetőségei:

Üzenet

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.